Futball

2020.04.14. 20:00

14 év után Stieber Zoltán tavaly nyáron a hazatérés mellett döntött

14 év légióskodás – mozgalmas időszak – után tért vissza Magyarországra, és lett az NB I.-es ZTE futballistája.

Tóth Gábor

Stieber Zoltán lába lendül lövésre

Fotó: Katona Tibor

A Sárvárról induló Stieber Zoltán utánpótláskorú játékosként még 2005-ben szerződött az angol Aston Villához. Megfordult kölcsönben a Yeovil Town együttesében is, majd németországi klubok (Koblenz, A achen, Mainz, Greuther Fürth, Hamburg, Nürnberg, Kaiserslautern) következtek. Aztán 2017-ben az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokságban, az MLS-ben szereplő DC United futballistája lett, 2019 júliusában bontott szerződést a washingtoni klubbal. A Bundesliga II.-ben 129 mérkőzésen 26 gólt, a Bundesligában 50 találkozón hat találatot szerzett, míg az MLS-ben 44 összecsapáson ugyancsak hat gólt rúgott. A ZTE együttesével 2019 augusztusában írta alá egy évre szóló szerződését – érdekesség, hogy a zalaegerszegi klub Stieber első felnőtt-, profi magyarországi klubja. – Tizennégy év után tértem haza Magyarországra, Sárvárra pedig 17 esztendő után – fogalmazott a 31 éves Stieber Zoltán.

 

Stieber Zoltán lába lendül lövésre
Fotó: Katona Tibor

– Nagyon jól érzem most magam, több időt tölthetek a családommal, a barátaimmal, kiegyensúlyozott az életem – egyébként Sárvárról járok Egerszegre. Az én karrierem eléggé kacifántos. Voltak tervezett és teljesen váratlan klubváltásaim, hoztam jó és rossz döntéseket a pályafutásomat illetően, de igyekeztem minden állomáshelyemen élvezni a futballt, a legjobbat nyújtani és tanulni, tapasztalatokat gyűjteni. Az NB I.-ben más a futball, mint Németországban vagy Amerikában. De itt is találkoztam olyan dolgokkal, amelyek kellemes meglepetésként hatottak rám – úgy érzem, hogy jól döntöttem, amikor a hazatérést választottam.

A feladat is nemes: egy patinás klubot kell az NB I.-ben tartani. Nagyon nem jött jól a koronavírus-járvány miatt beiktatott szünet, hiszen a csapat egyre jobban szerepelt, jó eredményeket értünk el, én is jól futballoztam, jöttek a gólok, a gólpasszok. Nagy kérdés, hogy majd milyen formában, milyen állapotban térünk vissza a pályára. Igaz, ezzel a problémával minden klubnak meg kell majd küzdenie.

– Jó erőben érzem magam, odafi gyelek magamra, a reményeim szerint még hoszszú éveket eltölthetek a pályán – mondta Stieber Zoltán.

TRUMP AJÁNDÉKA ORBÁN VIKTORNAK

A napokban egy érdekes sztori is napvilágot látott Stieber Zoltánt illetően, amiről mi is írtunk. Az Amerikai Egyesült Államok elnöke, Donald Trump egy Stieber Zoltán által aláírt DC United-mezt ajándékozott tavaly májusban Orbán Viktornak, Magyarország miniszterelnökének. Trump rendszeresen protokoll ajándékokkal kedveskedik tárgyalópartnereinek, ezek 2019-es listáját közölte a napokban az Egyesült Államok kongresszusára hivatkozva az AP hírügynökség. Érdekesség, hogy az AP listája szerint 1700 dollárra, több mint 500 ezer forintra becsülték a Stieber-mezt.

– Tetszik az NB I., most minden erőmmel a ZTE együttesére koncentrálok. De még azt sem vetem el, hogy egyszer ismét légiósnak állok. A futballban nagyon gyorsan változnak a dolgok – ezt az én pályafutásom is jól mutatja. Egyébként vannak terveim a civil jövőmet illetően is, hosszú távon Budapesten képzelem el az életemet – de még egyszer hangsúlyozom: még jó ideig futballozni szeretnék! A magyar labdarúgó-válogatottban 2011. szeptember 2-án Svédország ellen mutatkozott be, 26 alkalommal öltötte magára a címeres mezt, melyben összesen három gólt lőtt. E három találatból két Stieber-gól vélhetően sokak számára máig emlékezetes. 2015-ben a finnek ellen lőtt bombájával nyert válogatottunk fontos Európa-bajnoki selejtezőt, aztán már a 2016-os Európa-bajnokságon Ausztria legyőzésekor (2-0) szerzett ugyancsak fontos és szintén látványos gólt. Legutóbb 2018 szeptemberében szerepelt a nemzeti együttesben.

Anglia, Németország, majd az USA után Magyarország

– Tisztában vagyok azzal, hogy nem én jelentem a jövőt a válogatott számára – vélekedett Stieber Zoltán. – Egy fi atalítási hullám is elkezdődött a nemzeti csapatnál. Ugyanakkor azért még nem mondtam le a válogatottságról. Tudom, hogy nem egy topklubban szereplek, de rendszeresen játszom, és talán a formámmal sincs baj. Teszem a dolgomat, igyekszem a legjobbamat nyújtani, felhívni magamra a figyelmet – a többi a szakmai stáb dolga. Ha hívnak, örömmel megyek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában