Nagyszerű teljesítmény

2020.04.03. 07:00

A vasi diák Hollán Ernőről írt dolgozatot, országos első lett

A 11. osztályos Nagy Marcell a Vas Megyei Szakképzési Centrum (VMSZC) Puskás Tivadar Fém- és Villamosipari Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma növendéke első helyezést ért el az idén dolgozatával a Magyar Hadtudományi Társaság A Hadtudomány Ifjú Tudósa pályázatán.

Tersztyánszky Krisztina

Nagy Marcell Hollán Ernő életét és tevékenységét dolgozta fel

Fotó: Vas Népe

Az automatikai technikusként tanuló diák már másodszor indult a pályázaton. Tavaly, amikor a lakóhelyéhez, Vas­egerszeghez kötődve Görgey Artúr történelmi megítélésével foglalkozott, a harmadik helyet érdemelte ki. Ezúttal Az én katonai példaképem témájú dolgozatában Hollán Ernő életét és tevékenységét dolgozta fel. – Korábban csak az utcanévtáblán találkoztam Hollán Ernő nevével – mondta Marcell.

Nagy Marcell Hollán Ernő életét és tevékenységét dolgozta fel
Fotó: Vas Népe

– A szülőházán látható emléktábla szerint hadmérnök és altábornagy volt, alapító elnöke a Magyar Mérnök és Építész Egyletnek. Kíváncsi voltam, hogy ki volt ő és milyen életutat járhatott be. Elmélyedve a kutatómunkában, néhány szerény hasonlóságot is találtam példaképem életében és az én tevékenységemben. Én szintén érdeklődöm a műszaki pálya iránt és a katonai pálya iránt is vonzódom. Fontosnak tartom a hazám és a településem biztonságának a megvédését, a helyi polgár­őr-egyesületben önkéntes munkát végzek.

Marcell a téli szünetet használta fel a dolgozat megírására. Bújta a könyvtárakat, felkészítő tanárától, Bodó Judittól korabeli újságcikkeket kapott tanulmányozásra.

– Történelemtanárként szívügyem a helytörténet, hiszen a mikrotörténelem kötődést ad, indentitást erősít diákjaimnál – tette hozzá a tanárnő. – Vas vármegye gazdag helytörténetének számos olyan személyisége van, akik országosan is ismertté váltak, meghatározói voltak a korabeli politikai, gazdasági és tudományos életnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában