Amikor ezer fiatal énekelt együtt Szombathelyen

A tanárnő Kodály Zoltán szellemében dolgozott, amelyet ma is igaznak érez. A zeneszerző gondolata idén tavasszal is felszabadító lehet: „A zenével nemcsak zenét tanulunk. Az ének felszabadít, bátorít, gátlásokból, félénkségből kigyógyít, koncentrál, testi-lelki diszpozíción javít, munkára kedvet csinál, alkalmasabbá tesz, fegyelemre szoktat. Egész embert mozgat, nem csak a részét. Kifejleszti a csírájában minden emberben meglévő zeneérzéket, ezzel megadja a zenei műveltség alapját, amivel aztán szebbé, gazdagabbá teszi egész életét...”

Levelében a hajdani tanárnő elsősorban azokat szólítja meg, akik most 40, 50, 60 év körül járnak, vagyis diákként részesei voltak ezeknek az alkalmaknak. Akik Szombathely valamelyik általános iskolájának a kórusában énekeltek, és minden tanévben, márciusban tele izgalommal vonultak a Művelődési és Sportházba, hogy az Éneklő Ifjúság kórushangversenyén bemutathassák, milyen felkészültséggel, lelkesedéssel állnak fel az énekkari dobogóra.

Nagy ünnep volt ez a nap: a daloló ifjúság ünnepe! Németh Endréné szorgalmazza, hogy az egykori kórustagok gondoljanak szeretettel és hálával a kórusvezetőkre, az énektanárokra, akik hozzásegítették őket a közös ének lélekmelengető élményéhez. Leírja, hogy a seregszemlére az általános iskolák ezer-ezerkétszáz dalosa jött össze; az első és az utolsó műsorszám mindig egy szép kórusmű megszólaltatása volt az összesített együttesek hangján. Hozzáfűzi, milyen felemelő érzés volt gyermeknek, tanárnak, érdeklődőknek egyaránt.

„Fegyelem, lelkesedés, a közös éneklés öröme hatott a hallgatóságra, énekesekre. A kórusok egyéni fellépésére jellemző volt az igényesség mind a műsor választásban, mind az előadás minőségében. Kodály, Bartók, Bárdos, Karai, Balázs Árpád, Békefi Antal művei adták a mércét – különböző nehézségi fokú válogatásban.”

Németh Endréné szükségesnek látja kimondani, hogy értéket közvetítettek a kórusvezetők! Visszaemlékezése szerint változatos volt minden fellépő együttes műsora: bemutattak egy-egy népdalcsokrot vagy népdalfeldolgozást, egy klasszikus szabadon választott és egy úttörődalt. A zsűri arany, ezüst vagy bronz oklevéllel értékelte a teljesítményt. Külön serleggel díjazta a legszebben megszólaltatott népdalcsokrot vagy feldolgozást, a legszebben megszólaltatott úttörődalt, az összteljesítményért járó serleg csillogott a „legaranyosabban”. A zsűri építő kritikája és dicsérete, elismerése lelkesítette a kórust és a karvezetőt.

A tanárnő a Vas Népén keresztül szeretné megszólítani mindazokat, akik szerettek, szeretnek énekelni. Levele végén azt a kérdést teszi fel: „Hol vagytok Ti, régi dalostársak, a dalostársak gyermekei, unokái, akik ismét megtöltik a sportház lelátóját közös éneklésre?”