Mára normalizálódott a helyzet a gyógyszertárakban

Nehéz időszakon vannak túl a gyógyszertárak (is). Az átmeneti extrém vásárlói igény, az ijedség és az ezt követő felhalmozás után az utóbbi hetekben lassan konszolidálódik a helyzet, egyensúlyba kerül a kereslet és a kínálat.

Tersztyánszky Krisztina

Ahol tudtak, nagyobb készleteket is betáraztak, így ma már nincs hiány semmiből Fotó: Horváth Balázs

Március 11., a veszélyhelyzet kihirdetése után pánikszerűen próbálták az emberek beszerezni azokat a medicinákat, amire a közeljövőben szükségük lehet. Az első rohammal mindenki igyekezett megvenni a háromhavi vényköteles gyógyszeradagját, mellé fájdalomcsillapítót, lázcsillapítót, C- és D-vitaminkészítményeket, szájmaszkot, kézfertőtlenítőt.

– A nemrég vény nélkül hozzáférhetővé vált fájdalomcsillapító tízszemes csomagjából januárban 57, februárban 127, márciusban pedig 458 dobozzal adtunk el – mondja dr. Binó Györgyné, az egyik szombathelyi gyógyszertár vezetője. De 3-4-szeresével több fogyott a C-vitamin egyes fajtáiból is. A hatalmas gyógyszerigényre a nagykereskedő azzal válaszolt, hogy behúzta a féket: korlátozta a naponta rendelhető dobozszámot. Érthető, hogy ekkor már a gyógyszertár is csak egy hónapra adott ki gyógyszert, és amikor lassan újra lehetett tetszés szerint rendelni, amelyik patika bírta tőkével és tárolókapacitással, nagyobb készleteket betárazott. Ma már nincs hiány semmiből, maszk és kézfertőtlenítő is van bőven. Néhány paracetamoltartalmú lázcsillapítóból akadozik az ellátás, de tudnak helyette ajánlani másikat.

Ahol tudtak, nagyobb készleteket is betáraztak, így ma már nincs
hiány semmiből Fotó: Horváth Balázs

Egy másik szombathelyi gyógyszertár csak rövidebb távra, az észszerűség határain belül készletezett – számolt be Mayer Kinga gyógyszertárvezető. A nagy roham után május közepére rendeződött a helyzet, a nagyker is tud szállítani, így újra ki tudják adni a betegeknek a három hónapra felírt gyógyszermennyiséget. Igazi hiánycikk akkor sem volt, amikor március végén, április elején hosszú sorok álltak a patika előtt, és mindenki 3-4 tajszámmal érkezett. Néha kellett egy kis türelmet kérni a betegektől, de egy-két nap alatt mindenki hozzájutott ahhoz, amit keresett. Tartós ­hiánycikk most sincs szerencsére. Néha valamelyik fajtájú inzulinnal, vagy az egyik típusú vérnyomáscsökkentővel nem tudnak szolgálni, de mindig akad átmenetileg helyettesítő termék. Ilyenkor a beteg csak egy hónapra való mennyiséget visz el arra az időre, amíg újra kapható lesz az általa megszokott készítmény.

A vépi gyógyszertárban Fritzné dr. Németh Kata gyógyszerész elmondta: náluk nem volt jellemző a nagy arányú készletezés, annak örülnek, hogy most már van mindenből, amire szükség van. A járvány tetőpontján ebédidőben és túlórában is a pult mögött álltak, örültek, ha a következő napra meg tudták szerezni, ami kell a pácienseknek. Igyekeztek úgy beosztani a keresettebb szereket, hogy mindenkinek jusson. A forgalom még most sem csökkent látványosan, az emberek a környező falvakból is Vépre jönnek. Van medicina, amiből akadozik az ellátás, így egyes vérnyomáscsökkentők és diabéteszgyógyszerek nem mindig kaphatók. Azokat lehet pótolni mással, gyakran pedig, mivel korszerűbb készítményt tud felírni helyettük az orvos, idővel nem is igénylik már a betegek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában