2020.05.09. 20:00
Merkely Béla szerint a nyarat már járványmentesen tölthetjük
Nemes verseny bontakozott ki a részt vevő négy egyetem, sőt a megyék és a városok között is, hogy hol lesz a legmagasabb a megjelenési arány – mondta az országos koronavírus-szűrővizsgálatról dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora.

Dr. Merkely Béla: A járványgörbe lapos, de a veszély nem múlt el
Fotó: Bús Csaba
Május 1-jén a négy hazai orvosegyetem részvételével országos szűrővizsgálat indult, amelynek célja, hogy a szakemberek pontos képet kapjanak az új koronavírus-járvány kiterjedéséről, a fertőzöttek és átfertőzöttek valós számáról. A reprezentatív tesztelésen a KSH statisztikusai által, véletlenszerűen kiválasztott 17 778 fő vesz részt, 14 év felett minden korosztályból, önkéntesen és ingyenesen. A vizsgálatról dr. Merkely Bélát, a Semmelweis Egyetem rektorát kérdeztük.
Első hallásra – legalábbis a laikusoknak – a 18 ezer fős minta nem tűnik nagynak.
– A teljes lakosság reprezentálására elég lett volna egy pár ezer fős minta, ehhez képest a négy orvosképző ennél sokkal több szűrést végez, szóval a 14 év fölötti korosztály körülbelül nyolcmillió tagját teljesen jól reprezentálja, akárcsak a hét magyarországi régió lakosságát és a népesség életkor szerinti megoszlását. Tízéves idősávok alapján véletlenszerűen választották ki a résztvevőket, ez azért fontos, mert az életkor olyan tényező, amely döntően meghatározza, hogy a járványban egy adott személynek milyen szerep jut, például veszélyeztetett, hordozó.
Milyen részvételi arányra számítanak?
– Tízszázalékos hibával kalkulálunk, minden törekvésünk ellenére a meghívottak körülbelül ekkora hányada nem értesül arról, hogy őt vizsgálatra várjuk. Ennek az oka lehet elhalálozás vagy akár külföldre költözés. Mindent megteszünk azért, hogy megtaláljuk a KSH által kiválasztott embereket, ez azt jelenti, hogy nemcsak levélben kaptak értesítést, hanem ügyfélkapun, telefonon vagy akár a közösségi média felületein is megszólítjuk őket. A kormányhivatalok munkatársai és a háziorvosok is segítenek ebben. Azok között, akiket elérünk, 70 százalékos arányt szeretnénk felmutatni, noha a nemzetközi példák azt mutatják, az 50 százalékot is nehéz hozni ilyen kutatásoknál. Mindez egy óriási vállalás. De mindannyiunk közös érdeke, hogy nagyszámú legyen a részvételi arány, hiszen csak így kapunk pontos képet az ország fertőzöttségi és átfertőzöttségi helyzetéről. Szeretnénk megtalálni azokat a településeket, közösségeket, ahol még pislákol a járvány, és ahol a legtöbben estek át a fertőzésen, hiszen a lakosság többsége a nyitást várja, erre készülünk, de ezt csak akkor tudjuk majd élvezni, ha továbbra is féken tudjuk tartani a járványt.

Fotó: Bús Csaba
És az eddigi tapasztalatok mit mutatnak, mennyien hajlandók együttműködni?
– Szombaton leszünk a szűrőprogram felénél. Mondhatom, hogy nemes verseny bontakozott ki a részt vevő négy egyetem, sőt a megyék és a városok között is, hogy hol lesz a legmagasabb a megjelenési arány. A Semmelweis Egyetem által vizsgált régióban van olyan település – például Révfülöp –, ahol százszázalékos volt az eredmény, azaz mindenki elment mintát adni. Reméljük, még sok ilyen város és község lesz, mi biztosan közzé fogjuk tenni honlapunkon a 90–100 százalék közötti arányt produkáló települések listáját.
Nem lehet elégszer hangsúlyozni: pontosan mit vizsgálnak ezzel a programmal?
– Egyrészt történik egy orr- és garatváladék-törlésből származó mintavétel a vírus kimutatása céljából, ez az úgynevezett PCR-vizsgálathoz szükséges, ebből lehet tudni, hány akut fertőzött beteg van jelenleg. A vérvétellel történő eljáráshoz pedig sikerült megszerezni az Egyesült Államokból a legjobb, átfertőzöttséget bizonyító Abbott-féle IgG típusú antitestet kimutató laboratóriumi tesztet, amely az amerikai és az európai hatóságok engedélyét nemrégiben kapta meg, és 100 százalékos szenzitivitással és 99,5 százalékos pontossággal igazolja, hogy a tesztelt alany korábban átesett-e a Covid-19 fertőzésen. Akinél ez a teszt azt mutatja, hogy igen, átesett, vagyis védett, az teljesen szabadon mozoghat. Még nem tudjuk, a védettség mennyi ideig tarthat, de jó pár évig biztosan. Ha valakinél pozitív lesz a vírust kimutató PCR-teszt eredménye, akkor egyébként 24–48 órán belül értesítjük őt, és ebben az esetben vállaljuk, hogy a vele egy háztartásban élőknél is elvégezzük a vizsgálatot, megszervezzük a kontaktkutatást.
Milyen részletességgel teszik majd közzé az adatokat?
– A régiókra és az életkorokra lebontva biztosan. Az átfertőzöttségi adatok sokkal pontosabb becslésekre lesznek alkalmasak, azok akár települési szinten is fontos információkat hordozhatnak. Valószínűleg jövő héten közlünk részvételi adatokat és egy hazai fertőzöttségi adatot, hogy még egyszer buzdítsuk a meghívottakat a részvételre. Ezúton is szeretném üzenni nekik, hogy menjenek el a szűrésre, hiszen érdekük megtudni, most éppen fertőznek-e, vagy már átestek a fertőzésen és rendelkeznek-e immunitással, illetve nem szabad elfelejteni azt sem, hogy ők 500-1000 másik magyar embert is képviselnek.
Mire számíthatunk az elkövetkező hetekben, hónapokban? Mennyire lesz szabad a nyarunk?
– A járványgörbe jelenleg nagyon lapos szinten áll, de a vírus most is jelen van, nem múlt el a veszély. Napi 30 körül alakul az új megbetegedések száma, ez igen alacsony. A nyár sem fog kedvezni a vírusnak, a magas hőmérséklet, és hogy sokkal többet vagyunk a szabadban, egyértelműen visszaveti majd a terjedését, így a biztonsági előírások betartása mellett a nyarat várhatóan járványmentesen tölthetjük. Persze nem szabad elfelejteni, hogy az idősotthonokban, a kórházak ápolási, krónikus osztályain, a hajléktalanszállókon vagy a munkásszállókon a zárt tér és a sok ember miatt továbbra is jól fertőzhet a vírus. Meg kell tanulnunk együtt élni ezzel a vírussal.
Sokak szerint a koronavírus nem veszélyesebb, mint egy influenzajárvány, pedig arra közel sem jut ennyi figyelem, nincsenek korlátozó intézkedések, nem áll meg az élet.
– Nálunk sikerült ellaposítani a járványgörbét, de azért láttuk, hogy mi történt Olaszországban, Spanyolországban, Belgiumban, Nagy-Britanniában, Észak-Amerikában, ahol ugyanez a betegség egy sokkal durvább képét mutatta. Most is azért dolgozunk az országos tesztelésen, hogy a nagyon várt nyitás ellenére is biztonságban érezhessék magukat a Magyarországon élő polgárok. Ehhez azonban tudnunk kell, hogy melyik közösségben vagy korosztálynál, esetleg milyen betegségben szenvedő honfitársainkra kell jobban figyelni.
Koronavírus Vas Megyében
- Csekély számú fertőzött Vas megyében
- Ismét megnyithatták kapuikat az osztrák mozik
- Aki nem jogosult, az ne foglaljon! – A 12–15 éves korosztály számára szervezett védőoltásról tájékoztat a Markusovszky-kórház
- A szlovén kormány meghosszabbítja a korlátozó intézkedéseket
- Ismét több betegnél is diagnosztizálták a koronavírus-fertőzést Vas megyében