Mi kell most a boldogsághoz? – Vasiakat kérdeztünk a társadalom különböző rétegeiből

Megkérdeztünk két közismert embert a helyi társadalom különböző rétegeiből: mitől boldogok vagy boldogtalanok? Példatörténeteink megmutatják, hogy az érzetet erősen befolyásolják az emberi kapcsolatok, az anyagi körülmények, a siker is.

Vincze Eszter fuvolatanár úgy véli, szerencsés, mert boldog párkapcsolatban él, a gyerekeik sikeresek, és ők is megtalálták a párjukat.

Nem élnek luxusban, de úgymond megvan mindenük, és vannak barátaik. Nincsenek komoly problémáik, hiteleik, nem okoz gondot a csekkfeladás.

– Teszünk is azért, hogy boldogok legyünk; a férjemmel folyamatosan dolgozunk a kapcsolatunkon – mondja Eszter, aki Dél-Burgenlandban tanít, ingázik, jelenleg online oktat. – Amink van, azt nem kaptuk, hanem megteremtettük az anyagi feltételeinket, amik kellenek a nyugodt élethez. Van kertünk, sportolunk, szeretünk játszani, szókeresőzni, társasozni, kártyázni. Sokat túrázunk. Vas megyében jó élni.

- Mindketten Budapesten jártunk egyetemre, de haza akartunk jönni. Nekünk elég Szombathely nagysága, szépnek látjuk, szeretjük az itteni embereket. Fontos, hogy ha megyünk az utcán, sok ismerős jön szembe. Nekünk ez biztonságos. A család, a barátságok, a környezet adja a biztonságot. A gyerekeink is szeretnek itt élni. Könnyebb úgy tekinteni a mindennapokra, ha nem kell aggódni. Annyi szenvedés és szomorúság van a világban, hogy én tudatosan mosolygok mindenkire, és akivel tehetem, beszélgetek, hálás dolog, mert az emberek felderülnek. A boldogság egyfelől elhatározás kérdése, másrészt szerencse.

Szendiszűcs István képzőművész olyan rosszul volt télen, majdnem meghalt. Tüdőtágulata van, hideg, nehezen fűthető kis kalyibában lakik külterületen. Kórházba került, intenzív osztályon volt, a klinikai halálból hozták vissza. Leszokott a dohányzásról, amit nem költ cigire, azon ennivalót vesz, így 44 kilóról 60 kilóra hízott. Most jó a közérzete, gyógyszert szed, van már oxigénpalackja is, ha szükséges.

Rengeteget dolgozik, abból él, amit fest. Nyugdíjaskorú, de még mindig nem intéződött el a nyugdíjfolyósítása, havi 28 500 forint lesz, visszamenőleg is megkapja. Most jutott oda az egészsége, hogy van ereje ebben az ügyben is lépéseket tenni. „A festés az egyetlen, ami érdekel. A múltat elfelejtettem, jövőm meg nincs. Nem bánkódnék, ha elaludnék egy éjszaka, és nem ébrednék fel. Nem tervezek semmit. Van, amikor a festés se okoz örömet. A magány nehéz, a lakhatásom problémás – mondja a képzőművész. – A szimpla ismertségnél, elismertségnél többre vágytam anyagilag, erkölcsileg is. Nem vagyok dörgölőzős típus, biztosan ez is befolyásolja a helyzetemet, de még inkább az érdektelenség. Ez tönkretesz és lenyom a padlóra. Nem vagyok boldog.”