Erről is olvashatnak a csütörtöki Vas Népében

2020.06.17. 20:52

A vasiak újra találkozhatnak családjaikkal a járvány után, Szombathely költségvetése kedvezően alakulhat

A veszélyhelyzet végén arról kérdeztük a vasiakat, hogyan élték meg az elmúlt három hónapot. Vasegerszegi, kemenesmagasi és győrvári olvasóink, szombathelyi piaci árusok és vásárlók meséltek az elmúlt időszak nehézségeiről és tapasztalatairól.

Vas Népe

Július 3-án várható a végszavazás a jövő évre szóló költségvetési törvény tervezetéről. A jelenlegi számok alapján úgy tűnik, hogy a baloldali városvezetés az eddigieknél is kedvezőbb kondíciókkal tervezheti Szombathely 2021-es költségvetését. Szombathely központi támogatásai ugyanis várhatóan mintegy 5 milliárd forintot tesznek majd ki. Ez pedig 1,8 milliárd forint többletbevételt jelenthet az idei 3,2 milliárddal szemben.

Az elmúlt időszak nyomot hagyott mindannyiunkban, és minden bizonnyal hosszú távon elkísér bennünket – mondta Köcse Tamás Vas megyei vezető mentőtiszt. Tapasztalatai szerint az elmúlt időszakban akkor is óvatosabbak voltak az emberek, amikor elsősegélynyújtásról volt szó. Tényleg: hogyan segítsünk járvány idején és azután? Ez is kiderül a csütörtöki Vas Népéből.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában