A kolibri most Bükön szárnyal

2020.06.27. 11:30

Az ország számos részéről érkeztek roma alkotók Bükre

Inspiráció, pihenés, feltöltődés és munka – ezt mind jelenti az az egy hét, amelyet Bükön töltenek az ország számos pontjáról érkezett roma alkotók.

Bakos Ágnes

Bükfürdői ihletek. Bódi Barbara Boba, Nyári Sárkány Péter és Balogh Tibor munka közben Fotó: BÁ

Műhely lett a terasz és az ebédlő is a büki önkormányzat üdülőjében: így szokott lenni ez az utóbbi években egy-egy nyári hétre, amikor szerte az országból érkeznek roma alkotók. Tizenhárman gyűltek össze idén a büki és a megyei önkormányzat támogatásával, ez a hatodik tábor – számolt Ferkovics József festőművész, szervező.

Az alkotás folyamata is színes, ahogy a félkész és az elkészült képek. Mintegy ujjgyakorlatként csendéletet festettek: mindenki a maga olvasatában vitte papírra, vászonra a gyümölcsöket. Aztán „beindultak” a saját világok. Kísérletezik idén is Bódi Barbara Boba, az üdülő melletti mókusfát gondolta újra lilában, arannyal. A tábor egyetlen nem roma alkotója, Kárpáti Zsuzsanna antik portrét és Weöres Sándor-verset vitt vászonra. Egy nőalak köt, textil kavarog a képen körülötte, a könnyű textilen pedig a verssorok.

Valami helyit szeretett volna mutatni Balogh Tibor és nem is gyakori a víz-ember közös ábrázolása, ő most részben fotó után örökített meg fürdőzőket a büki gyógyvízben.

Bükfürdői ihletek. Bódi Barbara Boba, Nyári Sárkány Péter és Balogh Tibor munka közben Fotó: BÁ

Metaforikus kép az esernyős lány és a kolibri szárnyalása: visszatérő motívumai Hájas Zoltán Kicsónak, most a bükfürdői verziók kerültek papírra. A kolibri keleti ihletésű munka és egyben akvarellkísérlet, az esernyős nő-alak pedig úton van: esőben, az úgy hullik rá és körülötte, ahogy a gondok, feladatok érik az embert az életútján, mutatta be.

Nagyszabású bibliai illusztrációsorozatot fejezett be nemrégiben Ráczné Kalányos Gyöngyi, hamarosan könyv formájában jelenik meg a tizennégy darabos munka, úgy fogalmazott, éppen ezért nem éhes most az alkotásra. Számára igazi kikapcsolódás a tábor, most a családját festette meg. A két legkisebb unoka közös portréját, valamint elveszített gyermeke arcát – ez utóbbit mint egy fotó negatívját. Aztán a táborban készülő legaprólékosabb munkája, hogy az öt unoka egy képre került egy önarcképpel, hiszen a mama a kép (és a család) központi figurája.

A kritika is a tábor része – mesélte a Gyöngyösről érkezett Nyári Sárkány Péter. Esténként megvitatták, kinek mit mond, mit mutat a másik munkája. Olaj és akvarell mellett különleges technikák is előkerültek, ilyenkor van idő és alkalom kísérletezni.

Rendhagyó az idei tábor, hiszen a járványhelyzet miatt nem tartanak idén romanapot Bükön, így a művelődési házban sem nyílt összegző kiállítás.

Viszont színes lesz ma az üdülő, hiszen ott helyben – mintegy izgalmas performanszként –, megmutatják a közönségnek a hatodik büki táborban készült munkákat az alkotók.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában