Otthonfoglalás

2020.06.11. 07:00

Bátrak ligája-videó: jákiaké volt a legjobb

Idén is megrendezte a Honvédelmi Sportszövetség a vetélkedőt: a zsűri döntése alapján a jáki csapat végzett az élen kisfilmjével.

Nemes Judit

Otthonfoglalás címmel aratott sikert a diákok felvétele

A koronavírus miatti járványhelyzet megnehezítette most a szervezést, hiszen eddig egy helyszínen gyűltek össze a csapatok, hogy összemérjék erejüket a többi között falmászásban, akadálypálya teljesítésében, sor- és váltóversenyben. A sportos rendezvénysorozatot online platformra tették át: az iskoláknak egy legfeljebb háromperces videót kellett összeállítaniuk. Vas megyéből a Jáki Nagy Márton Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola csapata is nevezett: kisfilmjükkel maguk mögé utasították a mezőnyt.

– A Bátrak Ligáján már volt egy csapatunk, akkor a februári körmendi fordulóban vettünk részt. A videós csapat tagjai hetedik-nyolcadikosok, velük korábban, ötödik és hatodik osztályban volt két pályázatunk, amelyeket mindkétszer megnyertünk. Azokban a videón kívül más feladatokat is kellett teljesíteni – mondta el Hende István osztályfőnök.

Otthonfoglalás címmel aratott sikert a diákok felvétele

 

A kiírás szerint honvédelmi sportok, készségek bemutatása biztonságos otthoni vagy szabadtéri környezetben volt a követelmény, továbbá kellett benne lennie célzási és erő feladatnak, akadályleküzdésnek, valamint küzdősportot is be kellett mutatni.

– Arra hívtuk fel a figyelmet, hogy nem kell unatkozni akkor sem, ha nem hagyhatjuk el a házunkat, udvarunkat. Próbáltunk minél több sport­eszközt felhasználni – mondta el Fodor Kincső. A kreatív kivitelezést is figyelte a grémium: Otthonfoglalás című alkotásukban nemcsak akadálypályán haladtak, énekeltek – ismert dallamot írtak át és saját szöveggel adták elő, a koronavírus ellen is harcoltak. Az Ávár Mária, Bódi Marcell, Fodor Kincső, Hende Hunor, Kis Mária, Nagy Patrícia, Németh Enikő és Vidóczi Júlia Bianka alkotta csapat győztes videójával nagy értékű nyereményhez juttatta iskoláját.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában