Heti összegző

2020.06.07. 20:00

Határnyitás, egy újabb holttest, bokrosodik a gaz Szombathelyen – Ez történt a héten Vasban

Összegyűjtöttük az elmúlt hét nap legfontosabb vasi történéseit, így, ha valamiről lemaradt volna, azt most pótolhatja.

vaol.hu

Fotó: HI

Visszatért dolgozni az ikervári gyermekotthonba – Ő is itt nevelkedett

Kocsis Erik 11 éves volt, amikor állami gondozásba került – az ikervári gyermekotthonban nevelkedett. Kevesen járják be az utat, amit ő: egyetemi diplomát szerzett, családot alapított, és visszatért dolgozni kamaszéveinek meghatározó helyszínére. Teljes cikkünket a témában ITT találja.

Péntek estétől nem ellenőriznek a magyar-osztrák és a magyar-szlovák határon

Péntek reggel nyolc órától korlátozások nélkül léphettek egymás országaiba a magyar, az osztrák, a cseh és a szlovák állampolgárok. A határellenőrzéskor elegendő volt a személyi igazolványt bemutatni, nem kértek negatív koronavírus-tesztet az országba lépőktől, valamint kéthetes karanténba sem kellett vonulniuk a hazatérő magyaroknak. Pénteken kilátogattunk a kőszegi, a bucsui, a szentpéterfai és a pinkamindszenti határátkelőkhöz. ITT írunk tapasztalatainkról.

Holttestet találtak egy tizemeletesnél Szombathelyen

kedden hajnalban egy női holttestet talált egy ember Szombathelyen, a Hunyadi utca egyik tizemeletes épülete mellett. Az áldozat egy negyvenes éveiben járó nő, aki az egyik magasabban lévő emeletről zuhant a mélybe. A teljes cikket ITT olvashatja el.

Virágos Szombathely: pipacs és pitypang, bokrosodik a gaz a járdán

A vasi megyeszékhely hivatalos honlapján néhány napja számoltak be róla, hogy folyamatosan zajlanak a virágosítási munkálatok Szombathelyen. Akadnak azonban olyan helyek is a városban, amelyek maguktól borultak „virágba”. Ettől függetlenül azért valljuk be, szokatlan látványt nyújt, és talán indokolatlan a pipacsmező a Szent Imre herceg útján, és a Zanati úton, vagy a bokor nagyságú növényzet az Éhen Gyula téren, valamint a Kossuth Lajos utcában, de a Kiskar utcai pitypangrengeteg is zavaró lehet, ha a járdából nő ki. A teljes cikket ITT olvashatja.

 

A vasi gyárak újra több műszakban termelnek

Autóipari, élelmiszeripari vállalatot és fémipari céget is kérdeztünk: visszaállt-e a termelésük, és ha igen, hány műszakban folyik most üzemükben? Vannak-e minden munkatársra érvényes higiéniai és egészségvédelmi intézkedéseik? Arra is kíváncsiak voltunk, vajon megmaradt-e minden munkatárs munkahelye a járványhelyzetben. A kérdésekre a választ ITT kapja meg.

A vasi lány is kézhez kapta a diplomáját

A kormány döntése értelmében az idén megkaphatják a diplomájukat azok, akiknek ehhez csak a nyelvvizsga hiányzik. Kóczán Viktória is több év után vehette kézbe a dokumentumot. Viktóriát körmendi munkahelyén, a Vasivíz Zrt. ügyfélszolgálatánál értük el. 2017-ben végzett a szombathelyi egyetemen, felsőfokú szakképzésben, kommunikáció és média szakon. Az oklevelet már az ELTE állította ki. És hogyan reagált Viktória, hogy végül átvehette a diplomáját? ITT elolvashatja!

Az operatív törzs válaszolt a Vas Népe eperszedéssel kapcsolatos kérdésére

Lecsengőben van a járvány – hangsúlyozta Müller Cecília országos tisztifőorvos az operatív törzs sajtótájékoztatóján. Nincs szükség a jelenleginél szigorúbb korlátozásra, de a védőtávolságokat ezt követően is meg kell tartani. Lapunk az eperszedésel kapcsolatban tett fel kérdést, ami nagyon népszerű a megyénkben. Dr. Müller Cecília válaszát ITT tekintheti meg.

Kornélia mosolyáért címmel indítottak gyűjtést az egyházasrádóci, sérült kislány fejlesztésére

Egy agykárosodást szenvedett kislány szülei továbbléphetnének a fejlesztésben, ha társadalmi összefogás épülne köréjük. A négygyerekes családnál jártunk, hogy segítsünk, megtudjuk, mit lehet tenni Kornélia mosolyáért. ITT írunk arról, hogyan lehet segíteni a kislánynak.

Magyarországhoz akartak tartozni

A Trianon után elcsatolt nyugati területsávból visszatért Magyarországhoz – mert ide akart tartozni – tíz település: a „hűség falvai”. Ezek egyike Szentpéterfa, ahol Geosits Pálné Erzsi néni (90) fogad. És hogy miről beszlgettünk vele? ITT elolvashatja.

Megdöntötte az ostffyasszonyfai Pannónia-ring pályacsúcsát egy motorversenyző

Az eredmény nem számít hivatalosnak, mert nem versenykörülmények között született, de Sebestyén Péter ezzel együtt is óriási teljesítményt ért el. A teljes cikket ITT olvashatja.

Érettségi Ausztriában járvány idején

Sebestyén Áron nyolc évet tanult Ausztriában, az idén tette le az érettségit, amely középiskolai tanulmányai végét is jelenti. A szombathelyi fiatalembert tapasztalatairól kérdeztük, részben a kinti vizsgákra, részben az idei különleges helyzetre vonatkozóan. A teljes cikket ITT olvashatja.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában