Múltidéző

2020.06.14. 07:00

Húsz évvel ezelőtt megjött az első villanyvonat Celldömölkre

Már villanyvontatású mozdonyok közlekedtek 2000. május 28-ától Celldömölkig. Tudniillik a Székesfehérvár– Szombathely közötti 125 kilométeres vasútvonal villamosításával húsz évvel ezelőtt érték el Vas megyét a szerelők, és az akkori új menetrend szerint Celldömölkön váltották a dízeleket villanymozdonyokra.

Vas Népe

Ez a villanymozdony hozta az ünneplőket Budapestről

Fotó: VN-archív

2000. május 26-án délben Budapestről futott be az első ünnepi vonat – oldalán Celldömölk felirattal és a város címerével –, a tervezők és kivitelezők képviselői stílusosan ezzel a járattal érték el Kemenesalja fővárosát. A peronon és a negyedik vágány mellett sok ember várt erre a pillanatra.

A város és térségének történetében mindig is fontos szerepet töltött be a vasút, a modernizálás, a fejlődés hasznát a város lakói is érezhették. Azonban az építkezésnek volt egy kis szépséghibája: el kellett bontani a felüljárót. A ViaCom Hungária Rt. 1996-ban nyerte meg azt a koncessziós pályázatot, amit a Balatonszentgyörgy–Murakeresztúr, a Rákospalota–Újpest– Vácrátót és a Székesfehérvár– Szombathely közötti vonalak villamosítására írtak ki.

Ez a villanymozdony hozta az ünneplőket Budapestről
Fotó: VN-archív

A három pálya modernizálása harmincmilliárd forintba került, a koncessziós gazdasági társaság a szerződéssel jogot szerzett arra, hogy húsz évig üzemeltesse a berendezéseket. Az építők nemcsak a határidőket tartották rendkívül szigorúan, de a költségeket is. Az építkezés fővállalkozója a Siemens Ag. És a Siemens Rt. alvállalkozóként több mint harminc céget foglalkoztatott, közöttük sok hazait,

és a MÁV kft.-it. A felsővezetéket és a bíztosítóberendezéseket a MÁV Vasútvill. Kft. készítette. A vezetékek Veszprémből és az alsósági volt temetőben épített transzformátorállomásról kapták az áramot.

Az ünnepségen Nagy Béla, a KHVM főosztályvezető-helyettese vette át jelképesen az új villamosított vasútvonalat, és Sárdi Gyula, a MÁV vezérigazgató-helyettese indította el a villanymozdonyt. A vonat 160 km/órával is képes lett volna közlekedni, ha a pálya elbírta volna.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában