Statisztika

2020.06.11. 20:00

Jelentős fizetéskülönbségek a nyugat-dunántúli régióban – Vajon hol áll Vas megye?

Éves szinten 26 ezer 790 forinttal nőtt a bruttó átlagkereset a vasi munkaadóknál. A teljes állásban foglalkoztatottak fizetését összegezte most a Központi Statisztikai Hivatal.

Bakos Ágnes

A tavalyi utolsó negyedévhez képest 11 ezer 98 forinttal nőtt a vasi bruttó átlagkereset az idei első negyedévre, éves összehasonlításban pedig közelíti a 27 ezer forintot az emelkedés – látható a Központi Statisztikai Hivatal jelentésében. A teljes munkaidőben alkalmazásban állók havi bruttó átlagkeresete 345 ezer forint volt január 1-je és április 1-je között. Az előző negyedévben mintegy 334 ezer forintot vittek haza a vasi munkaadók alkalmazottjai, egy évvel korábban 318 ezer forintot kaptak átlagban.

A régióban Vas megye a bruttó fizetések szempontjából teljesen középen helyezkedik el és jelentősek a különbségek az északi és a déli szomszédaink között. Zalában most ért 300 ezer forint fölé a bruttó átlaga. Látszik az összegzés régebbi soraiban, hogy Vasban 2018 végén, Győr-Moson-Sopronban már 2017 derekán átlépte a 300 ezer forintot a bruttó. Közben Győr-Moson-Sopron megyében már 400 ezer fölött számolhatnak. Ott több mint 16 ezer forint volt a negyedéves, több mint 43 ezer forint pedig az éves emelkedés, így 405 ezer forint feletti a havi bruttó átlaga.

Zala megyében most 304 ezer forint – méghozzá a vasinál is jelentősebb emelkedés után – 14 ezer forinttal több a negyedévvel korábbinál és 27 ezer forinttal magasabb összeg, mint tavaly év elején volt.

A régió egészét nézve 367 ezer 216 forint most a havi bruttó átlag mintegy 15 ezer forintos negyedéves és 36 ezer forintos éves emelkedés után.

Az országos adatsort nézve látszik, hogy a középmezőnyben van Vas megye. Békés, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nógrád és Borsod-Abaúj-Zemplén megyékben van még mindig 300 ezer forint alatt a havi bruttó átlag. A legmagasabb a budapesti: 476 ezer 644 forint, és 400 ezer felett a fővárosin kívül csak Győr-Moson-Sopron megyében van az összeg.

A legkorábbi elérhető adatsor 2016 első negyedét mutatja, akkor 228 ezer forintot kaptak a vasi cégek alkalmazottai átlagban, Győr-Moson-Sopronban már akkor 250 ezer fölött, Zalában kevéssel 200 ezer alatt volt az átlag.

Árnyalja a képet, hogy a munkáltató székhelye alapján számol a statisztikai hivatal, vagyis a most közölt összesítésben a Vas megyei cégek által adott fizetések bruttója, azok összesítése adja a vasi számokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában