Ma az apákat ünnepeljük – Hogyan teremtik meg a harmóniát?

A gyermek érkezésével megváltozik az ember élete, onnantól elsősorban apa – mondja Dr. Bognár Balázs, a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója, akinek a kisfia, Bandika 2,5 éves, és július közepén születik majd a kislánya, Katica.

Folyamatosan próbál egyensúlyt teremteni a munka és a család között. Igazgatói pozíciója mellett Budapestre is jár, mert óraadó a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, ezen kívül társadalmi szerepeket is vállal. Úgy tud megfelelni a különböző minőségeinek, hogy kiváló stábja van, és a hétvégi programjaiba pedig a családot is bevonja, szívesen megy vele a felesége, és a kisfia is.

-Közel negyven évesen lettem apa, előnyként élem meg. Meghatározó számunkra, hogy ki mit hozott a származási családjából. Fontos a bizalom, a családi biztonságérzet, az őszinteség; semmivel nem összehasonlítható, ahogy Bandika reagál a dolgokra, minden percét imádom – fogalmaz Bognár Balázs. – Jó látni, ahogy a gyermekünk a nagyszülőkkel is harmóniában van, sugárzik róla a kiegyensúlyozottság. Közvetlen, nyitott, illedelmes és udvarias. Még nincs benne irigység. Felkészültünk arra, hogy számolhatunk majd a testvérféltékenységgel, de egyelőre várja Katicát, a rózsaszín plüssnyulával alszik, tudja, hogy „ez Katica babáé”.

Akiknek nem esik le a fejükről a korona, ha házimunkát kell végezni

Szalai Márton grafikus, zenész, a hat és fél éves Emma Nóra édesapja úgy véli, hogy amikor az ember gyereket vállal, vannak elképzelései, hogy mit hogyan szeretne, és mit hogyan nem. Aztán megszületik, és akkor újratervezés van.

- Nekünk nem volt szülői segítség, amikor a kislányunk pici volt, improvizáltunk – meséli. – Emlékszem, az első fürdetésnél az volt a cél, hogy legyen tiszta és maradjon életben. Mindig izgultunk, amikor valamit először csináltunk, mikor először vittük orvoshoz, mikor az első oltást megkapta, és vigasztalni kellett, mikor elkezdett járni, majd amikor önállóan megtett pár métert, sorolhatnám a lépéseket a fejlődésében, mind-mind óriási sikerélmény volt számunkra. Mikor Emma bölcsibe ment, mert mindkettőnknek dolgozni kellett, azon izgultunk, mennyire fog majd nehezen menni a beszoktatás, de nem ő, hanem az anyukája sírt. Az óvodában már nem volt gond. Most keresünk megfelelő iskolát, az a kérdésünk, hogy iskolaérett-e, „nyerjen-e” egy évet vagy „veszítsen”. Ezek olyan súrlódások, amiken át kell esni.

Marci úgy véli, hogy a mai világban nem elvárható, hogy az anya házi rabszolgaként élje az életét, a későn jövő apuka pedig este sörrel a kezében feltegye pihenéshez a lábát. A párja munkaideje az utóbbi időben napi 16 órára emelkedett, ezért mindenben próbál segíteni. Büszke arra, hogy a mosógépet is tudja használni, igaz a múltkor kimosott valamit hatvan fokon, amit nem kellett volna.

-Nálunk nincs ilyen, hogy a takarítás, a mosás a feleségem dolga. Az a cél, hogy tiszta legyen a ház. Az dolgozik érte és akkor, akinek és amikor ideje van. Nem várom, hogy neki kevesebb sikerélménye legyen, vagy kevesebbet legyen emberek között, hogy itthon többet dolgozzon. Mi ebbe nőttünk bele, az elejétől fogva így van köztünk. A gyerek is igényli a társaságunkat, sokat beszélgetünk, esténként mesélünk. Fontos értékeink a megbízhatóság, a becsületesség, Emma szintjén a szófogadás. Ha megígérjük anyának, hogy rendet teszünk a szobában, akkor rendet teszünk. Apróságokkal tanítjuk, következetességgel.

Nőiesedik a „férfi mint szakma”

Szabó Tibor színművész vallja, hogy az életünknek akkor van értelme, ha tovább tudjuk adni a tapasztalatainkat.

-Nekem sok idő adatott meg a tapasztalásra, 53 éves voltam, amikor Bálint, 55 éves, amikor Dorka megszületett. Nem érzem hátrányát annak, hogy ilyen későn élem meg az apaságot, viszont folyamatosan van bennem egy pici drukk, hogy meg tudok-e felelni a mai kor elvárásainak. Igyekszem lépést tartani például a kütyüs technikával, de a 8-9 éves gyerekeim már rég leköröztek. A másik kérdés, hogy tudok-e olyan mintát, viselkedési formát mutatni, amit érdemes tovább vinniük, tudok-e értékmentést megvalósítani. Számomra fontos érték tisztességesnek, becsületesnek maradni, megőrizni a szeretetet mások iránt. Ezekről egyre több szó esik, de az ellenkezőjét tapasztaljuk – halljuk a színművésztől. – Ha azt mondjuk, hogy a gyerek azt viszi tovább, amit a szüleitől lát, akkor én ellenpélda vagyok, mert a szüleim alacsony kulturális igényű életet éltek, az alapszükségletek kielégítésére törekedtek. A szerencsémnek tulajdonítom, hogy az én horizontom ennyire kinyílt. Remélem, a gyerekeink is a világra való nyitottságban élnek majd, és fontos lesz számukra meghallgatni más véleményű, más világszemléletű embereket, mert mindenkinek meg lehet a maga igazsága.

Szabó Tibor szerint a férfi „mint szakma” nőiesedik. A nők már nemcsak a család dolgait intézik, hanem helyt állnak a kenyérkereső munkában, ezért a férfiak is mosogatnak, főznek, kiveszik a részüket a háztartásból, a gyereknevelésből. A mai trend az egyéni érvényesülés, ezért a család, mint cél, másodlagos lett. Az emberek, férfiak és nők, egyre később szánják rá magukat a családalapításra, s ha úgy adódik, könnyen kilépnek belőle; egyre több a magányos ember.

- Mi szerencsések vagyunk, mert számunkra természetes, hogy a család az első, a karrierépítés, a társadalmi élet csak utána jön. Meg sem fordul a fejünkben, hogy mit veszítünk, mi mellett megyünk el, számunkra a család nem áldozathozatal. A feleségemmel a harmóniára törekszünk, vagy azért, mert rossz példát láttunk, vagy azért mert jót. Az én szüleim 56 évet éltek együtt, nagyon sok kompromisszummal, rossz házasság volt, mégsem váltak el. Az Éva szülei 35 évet éltek együtt szép családi harmóniában, ő annak a mintáját hozta. Mindent megteszünk, hogy szép életet éljünk.

Kollégáink között is vannak családapák

Szendi Péter fotóriporternek két családból van négy gyermeke, két nagy fiú, két kislány. 24 éves volt, amikor Peti, 27 éves, amikor Gergő született. Az első családban nagyon fiatalon lett apa, nehézséget okozott a gyerekekkel járó sok gond. A második családban 39 éves volt, amikor Réka, 42 éves, amikor Panni született. A kicsiket már „fél-nagypapa” korban hordta óvodába. Kialakult egzisztenciával, bölcsebben, nyugodtabban, következetesebben tud a gyerekekhez viszonyulni, úgy érzi, most lelkileg érettebb, odaadóbb szeretetet tud adni.

Fontos, hogy bizalmat tudjon fenntartani a gyerekekkel, hogy mindent meg tudjanak beszélni. Szeret velük játszani, szeretné megtanítani, hogy a gyerekek a nehézségeket kreatívan oldják meg, mert az élet egy nagy színház. Tudja értékelni az apró örömöket. – Minél idősebbek vagyunk, annál kevesebb türelmünk van a felnőttekhez, és annál több a gyerekekhez – mondja a négy gyermek mellett szerzett tapasztalatok alapján.

Saját készítésű ajándékokkal készülnek lányai

Németh Balázst, lapunk megyei üzletszervezési vezetőjét két kislánya, Fanni és Nicole szokta meglepni saját maguk készítette ajándékokkal.

– Amikor gyermek voltam, még nem volt szokás az apák napját ünnepelni. Aztán a lányaim, akik most 9 és 8 évesek, már abban a korban cseperednek fel, amikor ez népszerűvé vált. Minden évben felköszöntenek valami aprósággal, kis képekkel, füzetekkel – emelte ki.

Németh Balázst kérdeztük arról is, hogy kislányok édesapjaként milyen kihívásokkal nézett szembe.

– Szerintem az apáknak a legnehezebb időszak a gyermek megszületésétől a hároméves koráig tart: abban az időszakban kihívások sora várja a férfiembert, akár a mosdóba menetelről, akár a kisgyerekhez köthető dolgokról van szó. Aztán ahogy haladnak előre a korban, egyre könnyebb nekünk – fogalmazott. A hasonlóságokat sem hagyhattuk kérdés nélkül.

- A nagyobbik lányom inkább rám ütött, a kisebbik pedig az édesanyjára. Ezek a tulajdonságok abban nyilvánulnak meg leginkább, hogy hogyan látják a világot, milyen témák érdeklik őket. Külsőre pedig mindketten az édesanyjuk szépségét örökölték – árulta el kollégánk.

Apának lenni közös utazás, életre szóló kaland

Máshoz nem hasonlítható érzés, életre szóló kaland – mondja az apaságról kollégánk, Kelemen Attila, akiben akkor fogalmazódott meg először: jó lenne apává válni, amikor már ismerte a feleségét, Kittit. Lányos apuka képe rémlett fel benne magával kapcsolatban, és az elképzelésből valóság lett: 2016-ban megszületett a kislányuk, Rami. Három évvel később Ármin kopogtatott, akivel nagyon hasonló minden, és mégis más:

– Gyakorlottabbak vagyunk, és ő már sok mindent elles a nővérétől. A gyermeknevelés persze nem mindig sétagalopp. A mi családunkban a feleségemre hárul a teendők nagy része, de én is részt veszek mindenben: a legózás és a kirakózás ellenben kifejezetten apás program. Aki még nem tapasztalta, el sem tudja képzelni, milyen, amikor a gyermekeid odafészkelik magukat az öledbe abban a tudatban, hogy az a világ legbiztonságosabb helye. Egyszerűnek tűnik, de lelkiségében nagyon is összetett dolog. Miközben próbálok minél többet megmutatni nekik az élet szépségeiből, akaratlanul újraélem a gyerekkoromat. Rég elfelejtett kedves emlékek törnek a felszínre, a saját édesapámról például, akihez nagyon kötődtem, és aki nagyon hiányzik a mindennapjainkból. Most felnőtt szemmel is láthatom, mennyi mindent kaptam én gyerekként a szüleimtől, és igyekszem legalább ennyit továbbadni a kislányomnak és a kisfiamnak. Másrészt nemcsak az apák, a szülők képesek újat mutatni a gyerekeiknek, hanem ők is tanítanak minket. Ez egy nagy, közös utazás, ami remélem, még sok állomást ígér. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy én is részese lehetek a kalandnak, és nem cserélném el semmi másra. És bár apák napja közeledik, fontos megjegyeznem, hogy olyan anya mellett, mint a feleségem könnyű nekem apának lenni.