nagy segítséget jelent a gyógyításban

2020.06.13. 20:00

Megfertőződött és 33 napot volt karanténban egy vasi lány, aki most vérplazmájával segít

Harminchárom napot töltött karanténban egy koronavírus-fertőzött lány, aki felgyógyulása után a vérével tudott segíteni.

Budai Dávid

A 33 napos karantén ideje alatt sokan álltak meg a földszinti lakás ablakánál beszélgetni

Fotó: Horváth Balázs

Balogh Tímea még a tavasszal esett át a koronavírus-fertőzésen, most csütörtökön pedig vérplazmát adott. Így segít azoknak a fertőzötteknek, akik nem úszták meg annyival a betegséget, mint ő. Megfertőződésének körülményeiről, betegsége tüneteiről és a karanténban töltött napokról mesélt.

Tímea felszolgálóként dolgozott barátnőjével, Biankával Tirolban. Március elején közölték velük, hogy idén egy hónappal hamarabb fognak zárni. Az előrehozott szezonzárás nem volt véletlen, a koronavírusról szóló hírek ekkor kezdtek el terjedni Ausztriában.

A két lány végül március 16-án hajnalban érte el a magyar határt, pont akkor, amikor Magyarországon életbe léptek a korlátozó intézkedések. Mi­után közölték, hogy honnan jöttek, egyből elrendelték náluk a hatósági karantént. Ezzel már kötelező is lett az, amit a két barátnő már a hazaúton amúgy is elhatározott: együtt, önkéntes karanténba vonulnak. Sejtették ugyanis, hogy elkapták a fertőzést, mivel már Ausztriában voltak gyomorrontáshoz, illetve influenzához hasonló tüneteik, ráadásul időközben kiderült, a hely ahonnan jöttek, erősen fertőzött. Az együtt töltött napok a karanténban jó hangulatban teltek, hamar kialakult egy megszokott napi rutin.

Nagy segítség volt, hogy Tímea édesanyja és a barátaik mindent megtettek azért, hogy kényelmessé tegyék a kényszerű bezártságot – mindezért Tímea nagyon hálás nekik – hangsúlyozta.

A 33 napos karantén ideje alatt sokan álltak meg a földszinti lakás ablakánál beszélgetni
Fotó: Horváth Balázs

Bár hatósági karanténban voltak, koronavírustesztet csak többszöri kérésre végeztek náluk, arra hivatkoztak ugyanis, hogy amíg nem fordulnak komolyra a tünetek, nem lázasak, addig nem kell tesztelni. Végül aztán – éppen akkor, amikor letelt volna a kötelező kéthetes karantén ideje – mégis elvégezték a tesztet és kiderült, mindketten megfertőződtek. Maradniuk kellett tehát a karanténban, majd másfél hét után újabb teszt következett, ekkor kiderült, Bianka már meggyógyult, viszont Tímea tesztje továbbra is pozitív volt, így ő a lakás foglya maradt, míg az április 15-én elvégzett harmadik teszt végre neki is meghozta a szabadságot. Összesen 33 napot töltött karanténban.

Tünetei – amelyek jobbára kimerültek abban, hogy két hétig nem érzett ízeket és szagokat – nem indokolták a kórházi kezelését, annyit tanácsoltak neki az orvosok, hogy igyon sok folyadékot és egyen sok C-vitamint. A karantén ideje alatt a rendőrök minden nap ellenőrizték őket és mindig különböző időpontban érkeztek, de mint Tímea elmesélte, nagyon kedvesek voltak, mindig megkérdezték, miben segíthetnek, sőt azt is mondták, ha valaki a házban negatívan viszonyulna hozzájuk, azonnal szóljanak, és ők intézkednek. Ilyen azonban nem volt, ellenkezőleg, mindenki nagyon kedves és segítőkész volt velük.

Egy pár hete nekik is lehetőségük nyílt segíteni másokon. Mivel átestek a fertőzésen, vérük már tartalmazza az értékes antitesteket, ezért azzal hívták fel őket, hogy adnának-e vérplazmát, mert azt tudnák használni a koronavírusos betegek gyógyításánál. Mindketten igennel válaszoltak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában