Gyermekbántalmazás

2020.06.25. 17:30

A járványidőszak láthatatlanná tette a kapcsolati erőszak, gyermekbántalmazás áldozatait

Biztosra vehető, hogy többen váltak kapcsolati erőszak elszenvedőjévé, ahogy a gyermekbántalmazás és -elhanyagolás is több gyermeket érinthetett a járványidőszakban, hosszú hetek összezártságában. Dr. Lazáryné Illés Mária gyermek és felnőtt klinikai szakpszichológus, igazságügyi pszichológus szakértő, a Barnahus Nemzeti Tudásközpont vezetője áldozattá vált felnőttek és fiatalok terápiáját is végzi – friss tapasztalatairól kérdeztük.

Tóth Kata

Gyakori gondolata a bántalmazónak: hatalmában vannak a családtagjai, megalázhatja őket

Fotó: Shutterstock

A szakember két területen is tevékenykedik: a Barnahus-szolgálatban, amely az áldozattá vált, szexuálisan zaklatott vagy bántalmazott gyerekeknek segít és a Szombathelyi Áldozatsegítő Központban a Thököly utca 14. szám alatt – ott felnőttekkel találkozik, olyanok terápiáját végzi, akik érzelmi megrázkódtatást, testi-lelki sérülést szenvedtek, súlyos kapcsolati erőszak áldozatai lettek.

– Gyakran szembesülünk azzal, hogy a „karanténidőszakban” az időközben munka és bevétel nélkül maradt erőszaktevők mindent megtesznek azért, hogy szép ígéretekkel visszacsábítsák magukhoz korábbi társukat, aki a terápia hatására már úgy tűnt, el tud szakadni bántalmazójától. Nagy százalékuk nem tud szabadulni a kapcsolatból, miközben közülük kerülnek ki azok, akiknek az arcát, csontját törik, akik siketté válnak a pofonoktól, nyomorékká az ütésektől, és akiket akár meg is ölnek. Van, ahol a megélhetés sincs veszélyben, de ez nem akadálya annak, ahogy aki bántalmazni akarja a másikat, az meg is tegye. A neurotikus betegségek, személyiségzavarok egyik sztenderd reakciója a másik szóbeli megalázása. De nagy szerep jut az alkoholnak és a kábítószernek is: az enyhe ittasság elegendő a gátlások megszüntetésére, az omnipotencia-érzéshez (mindenhatóság, korlátlan hatalom érzése).

Gyakori gondolata a bántalmazónak: hatalmában vannak a családtagjai, megalázhatja őket
Fotó: Shutterstock

A Barnahus-szolgálatban szexuálisan abuzált gyerekek igazságügyi pszichológiai szakértői vizsgálatát végzi. Riasztó jelenségre lát egyre több példát: az év közben kollégista gyerekeknek a veszélyhelyzetben el kellett hagyniuk az intézményt: nem egy családnál 3-4 gyerek hazakerült, többe került az ellátásuk. Lehet, hogy közben a családfenntartó apa épp elveszítette a munkahelyét. Az anya a szorult helyzetben prostitúcióra adta a fejét, mondván, mással nem tud pénzt keresni. Van, ahol mindez egy egyszobás lakásban bonyolódott, a gyerekek szeme láttára. – Amit a gyerekek ilyenkor látnak, azt súlyos pszichés traumaként élik meg, ez megjelenik a viselkedésükben, a közösség pedig kiveti magából a gyerekeket, akiket közben belülről feszít a trauma. Olyan is előfordult, hogy az apa – kihasználva a karanténhelyzetet – a hatalmat szexuális abuzálásban gyakorolta. – Fel kell nyitni a társadalom szemét. A karantén-időszak különösen rávilágít a természetes jelzőrendszeri szolgálat működésének fontosságára. Ez az Emberi Erőforrások Minisztériumának komoly erőfeszítése is. Az általuk kiadott jelzőrendszeri módszertan szerint minden 18 év feletti magyar ember hivatalból jelzőrendszeri tag, felelős a gyermekért.

Most, hogy az óvónők, tanítók, védőnők, szociális munkások is kényszerűen otthon voltak, elhagyatottá és kiszolgáltatottá váltak a gyerekek. Akik egyébként rossz érdekérvényesítők, nem árulkodnak közvetlenül a szüleikre, de egy jó jelzőrendszeri tag a viselkedésükből következtet. Van olyan vizsgálatkérésünk, ahol a bejelentő a szomszéd volt, aki a kertjében kapálva lett figyelmes arra, hogy a gyerekek mit játszanak, miről beszélnek. A bejelentés nyomán elindult a nyomozás. Fontos: ha a bejelentő kéri, anonim marad. A gyermekek mindenekfelett álló érdekének megvalósítása a cél. A gyermekvédelem országos kommunikációjában is erőteljesen szerepel a mondat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában