Bűnösnek ítéltetett

2020.06.25. 11:30

Ölbői Kutyatámadás: felfüggesztett börtönbüntetés első fokon

Ítéletet hozott szerdán a bíróság az ölbői kutyatámadás ügyében: a vádlottat a Szombathelyi Törvényszék két év – három év próbaidőre felfüggesztett – szabadságvesztésre, és százezer forint pénzbüntetésre ítélte.

Vas Népe

Dr. Varga Roland bíró tegnap újabb tanúvallomásokat is felolvasott Fotó: CSG

Fotó: © Cseh Gábor

A tegnapi tárgyalás a bizonyítási eljárással kezdődött, amelynek során dr. Varga Roland bíró felolvasta két újabb tanú írásban tett vallomását. Ezek szerint a vádlott kutyái korábban soha nem voltak agresszívak, nyugodtan be lehetett tőlük menni az udvarba is. A bíró a védelem által pendrive-on hozott, a helyszínről készült felvételek bevonását a bizonyítási eljárásba elutasította.

Az ügyész perbeszédében számba vette a cselekmény bizonyítékait. Elmondta: a vádlott gondatlanság miatt áll a bíróság előtt, amiért nem gondoskodott kutyái biztonságos tartásáról, így azok át tudtak menni a szomszédba, ahol 2018. december 13-án a kutyatámadás történt. Ennek során az egyik sértett maradandó károsodást szenvedett, míg a másikuk sérülése is súlyos, nyolc napon túl gyógyuló volt. A vádlott csak a tárgyalási szakban kezdte el vitatni, hogy az ő kutyája követte el a támadást. A vádiratban ellene szól, hogy míg a barna-fehér, a támadást elkövető kutyáét nem, a fehér staffordshire kutya kiszökését maga is elismerte, egy tanú szerint pedig két évvel korábban az ő kertjébe is bejutottak a kérdéses ebek, a kerítés alatt lyukat ásva. A fát szállító teherautó sofőrje pedig arról vallott, hogy a visszapillantó tükörben látta, hogy a két kutya nem az utcáról, hanem a szomszéd hátsó kertjéből futott elő.

Dr. Varga Roland bíró tegnap újabb tanúvallomásokat is felolvasott Fotó: CSG

A védelem a helyszínen készült fotók hiányosságára utalt, illetve hiányolta a helyszíni tárgyalás elrendelését. Aggályosnak találta, hogy az állítólagos támadó kutya szőr­zetén a súlyos marcangolás ellenére nem találtak vérnyomot, és a fején sem volt semmi jele az állítólagos fejszével való ütlegelésnek.

A Szombathelyi Törvényszék az ebek biztonságos elhelyezésére vonatkozó törvényi rendelkezések megszegése miatt bűnösnek mondta ki és 2 év – 3 évi próbaidőre felfüggesztett – szabadságvesztésre és százezer forint pénzbüntetésre ítélte az büntetlen előéletű ölbői vádlottat. Az ítélet nem jogerős, a védelem a Győri Ítélőtáblához fellebbez.

Korábban írtuk:

https://www.vaol.hu/kozelet/eletveszelyes-volt-vagy-sulyos-megkezdodott-az-ostffyasszonyfai-kutyatamadas-targyalasa-2953081/

https://www.vaol.hu/kozelet/helyi-kozelet/melyik-volt-a-tamado-kutyak-sebesitettek-meg-ket-asszonyt-olbon-3325101/

https://www.vaol.hu/kozelet/helyi-kozelet/az-olboi-kutyatamadas-ugye-tanuk-a-birosag-elott-3429651/

https://www.vaol.hu/kozelet/helyi-kozelet/allatorvos-tanuskodott-az-olboi-kutyatamadas-ugyeben-az-eljaras-pedig-folytatodik-3811224/

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában