Harminc éve fogadja a vásárlóit Ikerváron Butikos Jutka – Mi a titka?

Bolondos kalap, lufik, mécsestartó, virágok, apró ajándékok emlékeztetnek a szülinapra – mindet a vevőitől kapta Jutka. Megadták a módját az ünneplésnek, és a 30. évforduló megmozgatta a helyieket: aznapra szervezte a butikban a szokásos Boltkórosok éjszakáját, egész nap akciók csábították a vásárlókat, forgott a szerencsekerék, éjjel gazdára találtak a vásárlási utalványok. Sok jókívánság érkezett akkor és utólag is a tulajdonosnak, akinek az egyik kedves üzenet szerint komoly szerepe van abban, hogy színesebb, jó ízlésben és szép ruhákban gazdagabb lett Ikervár. Mások a segítőkészségét emelték ki, a baráti beszélgetéseket, a jó hangulatú vásárlásokat és a szépen megkomponált ajándékcsomagokat.

Jutka szerényen csak annyit mond: ő szívvel-lélekkel teszi a dolgát az alapítás óta, valójában egy kerek családi vállalkozás a butik, amiből mindenki kiveszi a maga részét.

– Tízéves lehettem, amikor Sárváron az anyukámmal betévedtünk egy olajos padlós kis ajándékboltba. Már akkor arra gondoltam: ilyen helyen szeretnék dolgozni, de álmomban sem gondoltam, hogy saját üzletem lesz. A középiskolát már e szerint választottam: az Orlayba jártam, utána az ÁFÉSZ-ban dolgoztam. Három lányom született egymás után, és amikor a gyes végén a munkába való visszatérésen gondolkodtam, jött az ötlet, hogy boltot nyissak. A nővéremnek Vasváron volt ajándékboltja, valamelyest beleláttam a működésébe. A nagycsaládunkból az odafigyelést, a kedvességet hozom, ezenkívül talán a szüleim kereskedő szemléletét, vevőközpontúságát is örököltem. Belevágtunk az alapításba, és kikerekedett a történet – meséli Jutka.

A székeket még az apukája kötötte a nyitásra – még mindig a berendezés részei. A férje faárukészítő volt: ő kenyértartókat, újságtartót csinált. Az ajándéktárgyak közül sok az ő keze alatt készült 15 éven keresztül, a többit főleg magyar készítőktől szerezte be Jutka. Az üzlethelyisége mennyezetről a bolt terébe lógó, seprűnyélen egyensúlyozó boszi is 28 éve kíséri: az elején nem kellett senkinek, most meg már nem adná, az lett a cégére. A bolt munkahelyet adott neki: a három gyermeke mellett (a lányai már 32, 33 és 36 évesek) otthon lehetett Ikerváron. Sosem várta, hogy milliomos legyen, hogy meggazdagodjon a bevételből, csak tisztes megélhetést remélt. Olyan munkahelyet és jövedelmet, amiért érdemes csinálni, amibe érdemes energiát fektetni.

– Kezdetben játékokat is árultam. Amikor a keramikusok, bőrösök kezdtek eltűnni, bezártak a magyar ajándéknagykerek, és ezzel párhuzamosan egyre több bevásárló­központban beszerezhetők lettek a tárgyak, onnantól a ruhaneműkre koncentráltam. Maradt a divat, azon belül a női divatáru, hiszen a nők mindig vásárolnak.

Az évek alatt Jutka tökéletesítette a méret- és stílusfelismerő képességét: ha valaki belép, jó érzékkel választja ki számára a hozzáillő darabokat. Sokan járnak vissza, és mindig szeretne nekik valami újat, szépet mutatni. Emellett a butik találkozóhely is: ha valaki jó szóra, kiadós beszélgetésre vágyik, garantált, hogy lelkileg feltöltődve és persze, csinos darabokkal távozik. Nem mintha a tulajdonos bárkire is ráerőltetné az ízlését vagy egy-egy ruhadarabot.

Egyszerűen csak szeretné kiszolgálni a vevőit, és ezért kimondottan hozzájuk illő szoknyát, nadrágot, ruhát, blúzt, tunikát vagy inget mutat, amiket legnagyobbrészt budapesti nagykereskedésekből szerez be. Ezekben úgy (is) választ a ruhadarabok közül, hogy átgondolja, kihez mi passzol majd, és ki mit kért legutóbb a vásárláskor.

Vannak olyan „kislány” vásárlói, akiknek az anyukája is hozzá jár. Idősebbek, akik elfogadják a kicsit lazább stílust – nekik, de a konzervatívabb ízlésűeknek is mindig tartogat árut. Törzskuncsaftjai Ikerváron kívül Simaságról, Nickről, Vépről, Pecölből, Szombathelyről és Sárvárról is vannak.

– Egyszer komoly veszélybe került a butik: 2008-ban, a gazdasági világválság idején. Nem estem kétségbe, de nagyon szomorú lettem volna, ha végleg be kell zárnom. Igazából akkor sem buktam túl nagyot, hiszen nem is voltam a csúcson. 2009 után aztán szerencsére szépen elkezdett emelkedni a forgalom. A mostani vírusidőszakban két hét leállás után húsvét után óvatosan nyitottam újra. Remélem, hogy ezt az időszakot is túléljük – mondja, és ismétli újra: a család nélkül nem menne: a szülei, az anyósáék, a férje, a gyerekei és a családjaik is mindig támogatták: messziről érzik, hogy anyának milyen hangulata, kedve van.

És, hogy mi a divat? Minden, amiben valaki jól érzi magát. A butiktulajdonos saját öltözködési stílusa egyébként változott az évtizedek alatt: régen magas sarkú lábbeliket hordott, a hosszú szoknyákat szerette. Most sokszor visel farmert, hosszú tunikákat, lennadrágokat: a sportcipőkre, kényelmes darabokra szavaz, amikben van azért némi csavar. Közben vége az ebéd­időnek, vevő érkezik, Jutka máris felé fordul, rá koncentrál: – Hoztam abból a nadrágból drappot és sötétkéket, amiből a múltkor rózsaszínt vettél. Mutatok hozzá felsőt is, ami nagyon illik hozzá. Mind a kettő te vagy. És valami fehér is kellene a rózsaszínhez, elvégre neked minden nap fel kell öltöznöd. Persze, amíg visszajössz, ezt félrerakjuk – mondja neki, és társalognak tovább.