A templom felújítása során igazolódott a feltételezés

2020.07.09. 14:00

Ősi kripták a mélyből Nagysimonyiban

A Szent András-templomban végzett belső felújítás során a padozat alatt a régészek megvizsgáltak, majd visszazártak két, az 1700-as évek közepéről származó kriptát.

Tersztyánszky Krisztina

A kriptákat megtalálták, majd újra befalazták: alhatnak tovább az ősök a szent helyen. Balasi István esperes-plébános azt mondja: a vezetékek cseréje után márványburkolat kerül a padlóra

Fotó: Horváth Balázs

Előfordult, hogy a hívek alatt már beszakadt a padlódeszka, ezért az egyházközség – Leader-támogatással – elkezdte az erősen rovarkáros régi padok kicserélését. Miután a bútorzatot kiszedték, úgy döntöttek, hogy egyúttal a csúnya, megkopott padlóburkolatot is felszedik. Helyi idősek ekkor jelezték, hogy a templom alatt a Hetyei és a Szkladovics család temetkezési helyeinek kell lennie, jó lenne ezeket az új padozat lerakása előtt megvizsgálni. A felkutatásnak a kíváncsiság és a dokumentálás is célja volt.

A kriptákat megtalálták, majd újra befalazták: alhatnak tovább az ősök a szent helyen. Balasi István
esperes-plébános azt mondja: a vezetékek cseréje után márványburkolat kerül a padlóra Fotó: Horváth Balázs

 

A Savaria MHV Múzeum engedélyével helyi önkéntesek ástak másfél méter mélyen a templomhajó alá, ott, ahol az emlékek és a kriptaboltozatot szegélyező téglák alapján a temetkezési helyet sejteni lehetett. Végül a téglafalat megbontva megtaláltak két egymással párhuzamos kriptát, középen fallal elválasztva. A kriptafülkéket létrán megközelítve június közepén művészettörténész, régész és antropológus is helyszíni szemlét végzett. A szakemberek fotódokumentációt és részletes leírást készítettek a látottakról. Eszerint a két kripta különböző időben létesülhetett, és valószínűleg a 20. században kifosztották őket, erre utalnak a szanaszét dobált csontok és koporsómaradványok. Anélkül, hogy a talált relikviákhoz nyúltak volna, megállapították, hogy férfiak, nők és gyermekek is nyugodtak a kriptákban, ahol ruházat, fegyverek, fejdísz maradványai is felfedezhetők. Balasi István esperes-plébános elmondta még, hogy a sekrestye földjében egy további csontvázat találtak, illetve a templom alatt a földben pár centis fekete csík húzódik, amely a törökök által felgyújtott régi tetőszerkezetből maradhatott.

A kriptákat újra befalazták, az ősök tovább alhatják örök álmukat a szent helyen. Az önkormányzat, az egyházközség és a Patrona Regnae Hungariae Alapítvány finanszírozásában az elektromos vezetékek cseréje után olasz márványburkolat kerül a barokk műemléktemplom

padozatára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában