Léchiány a lápon

2020.07.29. 07:00

Rossz állapotú a Vadása-tónál lévő turistaút hídja

A Rókalyuk tanösvény ingoványos, lápos területén vezet át az a híd, amit megviselt az időjárás, léchiányos és az üresen maradt helyeknél veszélyes szögek állnak ki belőle. Megkérdeztük az ügyben Hegyhátszentjakab polgármesterét.

Lóránt András

Fotó: Lóránt András

A Vadása-tó a Vas megyei fürdőzésre alkalmas tavak közül az egyik legnépszerűbb, bár korábbi fényét, amiben a 80-as, 90-es években tündökölt, nem nyerte vissza, mégis egy napsütéses nyári héten akár több százan is felkeresik. A veszélyhelyzet megszüntetése (június 17.) utáni egyik első nyári hétvégén, parkolóhelyet se könnyen lehetett találni, annyi volt a természetbe vágyó. Sokan kirándultak, fedezték fel a tó körüli turistautakat, így a Rókalyuk tanösvényt is, aminek egyik hídja erősen hiányos. A ösvény két kilométeren a kisebb vízfelületű, vadregényes, sűrű erdőkkel határolt tavat veszi körül, amely fürdésre nem, horgászásra azonban alkalmas és természetbarátoknak ajánlott körüljárni.

Viszont számolnunk kell egy kis kellemetlenséggel, főleg esőzések után, ugyanis a patak fölött átívelő híd deszkái hiányoznak, így a másik partra való átjutáshoz néha a felázott talajon kell haladnunk, a saras cipő még hagyján, de a kitört deszkák helyén szögekbe léphetünk, beleakadhat a ruhánk.

Természetesen nem mehettünk el szó nélkül a dolog mellett, megkérdeztük Hegyhátszentjakab polgármesterét, Kránicz Ferencet, aki kérdésünkre elmondta, hogy tervezik a híd javítását a Vadása Faluszépítő Egyesülettel közösen, amihez a faanyagot már május 25-én meg is rendelték, csakhogy nehézkes az akác deszka beszerzése, emiatt húzódik a felújítás.

Fotók: Lóránt András

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában