Már régóta vártak rá

2020.07.20. 07:00

Sikeresen pályázott az őrségi város a csapadékvíz-elvezetési rendszerének fejlesztésére

190 millió forintot fordíthatnak három szeren a rendszer kiépítésére Őriszentpéteren.

Nemes Judit

Őr Zoltán mutatja, hogy Kovácsszeren is megoldják a csapadékvíz-elvezetést

Fotó: Unger Tamás

– Régóta fennálló problémát old meg a támogatás, hiszen az elmúlt egy-két hónapban voltak olyan felhőszakadások, amelyek megmutatták a korábbi csapadékvíz-elvezető rendszer gyengeségeit – tudtuk meg Őr Zoltán polgármestertől.

Őr Zoltán mutatja, hogy Kovácsszeren is megoldják a csapadékvíz-elvezetést
Fotó: Unger Tamás

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program pályázatainak első körében már nyertek e célra forrást, 100 millió forintot, amely kevésnek bizonyult a legszükségesebb munkák csökkentett műszaki tartalommal való kivitelezésére is, ezért három sikertelen közbeszerzési eljárást követően határoztak úgy, hogy visszaadják az összeget és újra pályáznak, immár 190 millió forintra.

Június közepén derült ki, hogy megkapják a támogatást, így eredeti műszaki tartalommal kezdhetnek neki a beruházásnak. Előregyártott mederelemeket helyeznek majd el az utak mentén, továbbá a bejárókat és az átereszeket is lecserélik és egységesítik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában