kijáró

2020.07.13. 07:00

Szabadegyetem – híd a két ország fiataljai között

Gazdasági témájú szabadegyetemet készít elő a Muraba Európai Területi Társulás és a Muravidéki Magyar Ifjúsági Szervezet.

Tersztyánszky Krisztina

Varga Teodor, Papp Bálint és Tamasko Denis az ifjúságpolitikáról egyeztetett Fotó: VN/SZPH

Az elmúlt hónapokban tudatos építkezésbe kezdett a Muraba – tájékoztatott Papp Bálint, a szervezet igazgatója. Folyamatosan vetnek fel olyan témákat, amelyek a szlovén–magyar határtérség társadalmi és gazdaságfejlesztési lehetőségeit vizsgálják, illetve törekszenek az anyanemzettel való kapcsolattartás elősegítésére. Ennek jegyében a közelmúltban Papp Bálint a Muravidéki Magyar Ifjúsági Szervezet két vezetőjét, Varga Teodor elnököt és Tamasko Denis alelnököt fogadta, hogy egyeztessenek a két szervezet együttműködésében rejlő lehetőségekről.

– Az egyeztetés fókuszában az ifjúságpolitika állt, és szó esett olyan, helyi gazdaságot érintő programlehetőségekről is, amelyek a Muravidéken és a Rábavidéken is hozzájárulhatnak a fiatalok helyben maradásához – tudtuk meg.

Varga Teodor, Papp Bálint és Tamasko Denis az ifjúságpolitikáról egyeztetett Fotó: VN/SZPH

A két szervezet vezetői már hozzá is láttak egy olyan szabadegyetem szervezéséhez, ahol a fiatalokat érintő legfontosabb gazdasági és társadalmi témákról lehet majd kötetlenül beszélgetni. Egyrészt nemzetközi kapcsolatokban, nemzetiségi ügyekben jártas elő­adókat szeretnének meghívni, másrészt olyan gazdasági szereplőket a határ mindkét oldaláról, akik bemutatkozásukkal segíthetik a fiatalok pályaválasztását. Egyelőre ugyanis úgy tűnik, a vállalkozások munkaerőigénye nem mindig jut el azokhoz, akiket esetleg érdekelne. A szabadegyetem helyszíne a Muravidék lesz, és elsősorban a magyar–magyar kapcsolatokra épít majd. De természetesen a szlovén fiatalokat is hívják, a kétnyelvűségről, szükség esetén a fordításról is gondoskodni fognak a szervezők. Az időpontot csak a járványhelyzet bizonytalansága miatt nem véglegesítették még.

– Célunk az, hogy a határ menti kapcsolatok tovább erősödjenek, hogy a fiatalok között konstruktív párbeszéd alakuljon ki – hangsúlyozta az igazgató. – Szervezetünkkel a híd szerepét kívánjuk betölteni a rábavidéki szlovén ifjúság és a muravidéki magyar fiatalok között. A Muravidéki Magyar Ifjúsági Szervezetben egy céltudatos és erős partnert ismertünk meg törekvéseinkhez.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában