Kapcsolat az anyanyelvvel

2020.07.27. 11:30

Szlovén nyelvi tábort szervezett a szövetség általános iskolásoknak

Szlovén nyelvi tábort szervezett általános iskolásoknak a múlt héten a Magyarországi Szlovének Szövetsége. Több mint egytucatnyi gyermek töltötte úgy a napjait a Lipában és külső helyszíneken, hogy tevékenység közben az anyanyelvét gyakorolhatta, szakemberek figyelme mellett.

Tersztyánszky Krisztina

a jókedvű hármas: Sömenek Barbara Csenge, Gécsek Benett, Sulics Vanessza

Fotó: Szendi Péter

A délelőtti programokon mindennap Szlovéniából érkező mentorok, illetve nyelvszakos egyetemi hallgatók tartottak foglalkozásokat a gyerekeknek. Éneket tanultak, táncoltak, kézműves munkát végeztek, mindezt úgy, hogy közben nem nagyon volt lehetőségük a foglalkozásvezetővel magyarul kommunikálni.

– Nagyon hasznos volt ez a szakmai segítség – magyarázta Kovács Andrea, a szövetség elnöke. – Ha a pedagógus nem, vagy csak keveset beszél magyarul, a gyerekek kénytelenek megnyílni, ha kommunikálni akarnak vele. A meghívott segítőink valamennyien az irodalmi szlovén nyelvet beszélik és mi is emellett tettük le a voksunkat. A gyerekek az iskolában is ezt tanulják, és az életben is jobban tudnak majd az irodalmi nyelv ismeretével boldogulni. Az a tapasztalat, hogy ilyen tudás birtokában a Rábavidéken beszélt nyelvjárást is megértik.

A szentgotthárdi nyelvi tábor közegében minden pillanatban volt lehetőség az anyanyelv gyakorlására, például sportolás közben is. A lényeg az élő kapcsolat fenntartása a szlovén nyelvvel, kultúrával Fotó: Szendi Péter

Sulics Vanessza ősszel megy hatodikba a felsőszölnöki iskolában. Neki nem ez az első tábora, volt már az anyaországban és Szentgotthárdon is hasonló közösségben. Otthon a családban ők még beszélnek vendül, de a nyelvtani alapok tanulásának nagy hasznát vette. A szlovén nyelvű, saját készítésű társasjáték meg a daltanulás nagy élményt jelentett a számára. Gécsek Benett Kethelyről még csak most megy másodikba, de már jól tud írni magyarul és egy kis segítséggel szlovénül is. Ő a bögrefestésre emlékezett szívesen és elárulta, hogy már az első napokban sok barátot szerzett a táborban. Sömenek Barbara Csenge Apátistvánfáról érkezett, neki ez az első tábora. Most megy negyedik osztályba, tagja az iskolai énekkarnak, a kézműves szakkörnek és hangszeres játékot is tanul. Szlovén nyelvtudását közepesnek ítéli meg: szinte mindent megért, de ha úgy hozza a helyzet, kommunikálni is tud már.

– Ezen a nyáron ez már a második nyelvi tábor, a szövetség azonban most rendezett először ilyen programot – tudtuk meg Kovács Andreától. – Most Szlovéniában korlátozottabbak a táborozási lehetőségek. Azt láttuk, hogy a távoktatás hetei alatt nagyon háttérbe szorult az élőszó, és szerettünk volna legalább a vakációban lehetőséget adni a diákoknak, hogy élő kapcsolatba kerüljenek a szlovén nyelvvel. Ezért úgy döntöttünk, hogy az elmaradt rendezvények miatt felszabaduló forrásokat a gyerekekre költjük.

A jókedvű hármas: Sömenek Barbara Csenge, Gécsek Benett, Sulics Vanessza Fotó: Szendi Péter

Kovács Andrea hozzátette: az utóbbi két évben nagyon jó eredmények születtek a szlovén Rábavidéken. A Szlovéniából érkező mentorok és az iskolai nyelvoktatás sikere, hogy a végzős nyolcadikosok mindegyike alapszinten jól kommunikál szlovénül.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában