Nagy segítség a szülőknek

2020.08.27. 17:30

Az idén már minden diák ingyen jut a tankönyveihez

A 2013/2014-es tanévben elindított, lépcsőzetesen bevezetett intézkedés révén a 2020/21-es tanévtől már minden alsó, felső tagozatos általános iskolásnak, középiskolásnak és a 13–16. szakképzési évfolyamokra járó tanulóknak – összesen 1,2 millió diáknak – jár az ingyen tankönyv. A legtöbb iskolában már Szombathelyen is megkezdték a tankönyvek kiosztását.

Tóth Dóra

Az ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium három napon át várja tankönyvosztásra diákjait. Papp Tibor, az intézmény igazgatója elmondta, hozzájuk augusztus 7-én érkeztek a tankönyvek, amelyek komoly előkészítő munka után jutnak el a diákokhoz: három nap alatt majdnem 13 ezer könyvet osztanak ki a több mint ezer diáknak, ezek nagy része teljesen új. A tankönyvcsomagokat osztályonként különítik el, minden diák névre szólóan kapja meg a már előre összekészített könyveket, ezáltal a kiosztás gyors és gördülékeny. A tanárok mellett a diákok is komoly szerepet vállalnak ilyenkor, segédkeznek az összekészítésben és a kiosztásban is. Szeretik ezt csinálni, emellett közösségi szolgálatként is el tudják számolni. A szülőket és diákokat az ebédlőben várják. A tágas tér mellett vírusszempontból is szerencsés a helyszín, az étkező az udvarról is könnyedén megközelíthető, nem kell az iskola épületében, zárt térben várakozni, a vírushelyzetben tanácsos távolság is könnyen betartható.

A diákok és/vagy szüleik meghatározott idősávban jöhetnek a csomagokért, az iskola ezzel is próbálja a tömeg kialakulását kerülni. Tegnap azt tapasztaltuk, hogy ez sikerül is.

Farkasné Kónya Edina és lánya, Farkas Nóra örömmel csomagolták a tankönyveket Fotó: Szendi Péter

Nemcsak az intézmények várják vissza diákjaikat, a szülők és gyerekek is megkönnyebbülnének a hagyományos iskolakezdéstől. Farkasné Kónya Anita három gyermek édesanyja, közülük kettő iskolás korú, elmondása szerint nehéz volt a digitális tanévbefejezés a segítőkész tanárok ellenére is. Kislánya, Nóri az Oladi Általános Iskolába jár, ő is nagyon várja az évkezdést, a legjobban a közösség hiányzott neki a karantén alatt. Az ingyenes könyveknek is örülnek, akár 20-30 ezer forint is megmarad így a családnak. Pontos információik a tanévkezdésről még nincsenek, a szülőknek online szülői értekezletet tartanak majd a tanévnyitó előtt.

Burdohány Magdolna fiával, Mátéval érkezik a tankönyvosztásra. Nekik sem volt egyszerű a karanténidő, várják a hagyományos évkezdést. Az ingyenes tankönyvcsomagért hálásak, a megmaradt pénzt így görkorcsolyára, egyéb iskolai és gyerekfelszerelésre költik. Az otthon töltött idő alatt Máténak, sok társához hasonlóan, a barátok hiányoztak a legjobban. Örül, ha végre újra találkozhatnak, hiszen az egymással eltöltött időt semmi nem pótolhatja.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában