újrarendezték

2020.08.12. 07:00

Katonatörténeti Kiállítás – A magyar bakától a korzózó, snájdig tisztig

Újrarendezték és megújították az Aréna utcában a Katonatörténeti Kiállítást, a megnyitóját közösen szervezte a város, a Savaria Történelmi Karnevál Közhasznú Közalapítvány, a Vasi Honvéd Bajtársi Egyesület és a MATASZ Vas megyei szervezete.

Merklin Tímea

Ifj. Pajor István szombathelyi magángyűjtő a katonai egyenruháit adta a tárlathoz Fotó: Cseh Gábor

Fotó: © Cseh Gábor

A Hadtörténeti Múzeum visszavonta a műtárgykölcsönzési szerződéssel eddig itt tartott tárgyait, ezért a hiányt magángyűjtők anyagaival pótolták a kiállításban – mondta el Jagadics Péter nyugállományú alezredes a megnyitón, ahol Horváth Soma alpolgármester felidézte a tárlat évtizedes történetét. 2010-ben nyílt meg először, sok hadtörténeti rendezvény, könyvbemutató volt itt. Jagadics Péter és Oláh György szervezték újra. Nagy kincs, hogy élnek itt olyan magánszemélyek, akik odaadják a gyűjteményüket a hívó szóra. Csapláros Andrea múzeumigazgató, a repülős Háry család sarja, azt emelte ki, hogy sokkal több katonai kiállítás nyílt az ő idejében, mint valaha is, ez is bizonyítja, hogy minden sikeres férfi mögött egy erős nő áll. Köszönetet mondott a gyűjtőknek, akiknek értékes tárgyai nélkül e tárlat nem lehetne ilyen teljes.

A rendezvényen megjelentek a helyi katonai hagyományőrzők képviselői, a Savaria Legio, a Vasi Honvéd Bajtársi egyesület Mátyás Király Fekete Serege, a Klapka György Lovas Polgárőr és Hagyományőrző Egyesület, a 11-es Huszár Hagyományőrző Egyesület, a K.U.K. 83-as gyalogezred katonája és a Vasi K.U.K Matrózok hagyományőrző csoportjának tengerésze, valamint mai honvédek az MH 83. Poppr Emil Területvédelmi Zászlóaljtól. Valamennyien támogatói és együttműködő partnerei a Katonatörténeti Kiállításnak. A felújítást támogatta a MATASZ Vas megyei szervezete és a Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum. Bemutatták hozott anyagaikat a gyűjtők, köztük Vitéz Fonyódi László, aki katonai fényképeket, kitüntetéseket, fegyvereket gyűjt 52 éve, többször rendezett már itt tárlatot. Az ikervári Koszorús Ödön a szúró- és vágószerszámokról beszélt, a Sopronkövesdről érkezett Kelemen Csaba az első és második világháborús tárgyairól.

Ifj. Pajor István szombathelyi magángyűjtő a katonai egyenruháit
adta a tárlathoz Fotó: Cseh Gábor

A kiállítás izgalmas és látványos részét teszik ki ifj. Pajor István magángyűjtő második világháborús egyenruhái.

– Az elsőt 2010 nyarán adtam oda a katonatörténeti tárlatra, amikor Jagadics Péter, a kiállítás kurátora és szervezője felkeresett azzal a kéréssel, hogy a hiányzó második világháborús magyar katonát tudom-e pótolni, mivel nagy gondban vannak, ugyanis időren­di sorrendben ez hiányzik a kiállításról. Az elkövetkező évek néhány kisebb-nagyobb időszaki kiállítást hoztak a közreműködésemmel, mígnem az idén az újrarendezett katonatörténet tárlat anyagához odaadtam az egyenruha-gyűjteményem nagy részét állandó kiállításra – mondta el kérdésünkre a fiatalember. – Az egyenruhák az 1920–1944 közötti időszakból valók, reprezentálják a kor katonai egyenruháit. Megtekinthető a keleti front poklában harcoló magyar honvéd, de a pesti utcán korzózó, úri viselkedéséről híres snájdig magyar katonatiszt öltözete is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában