Két család van karanténban, egy beteget elkülönítettek

2020.08.12. 11:30

Két jánosházi és egy sitkei személynél mutatták ki a koronavírus-fertőzést

Két jánosházi és egy sitkei személynél mutatták ki a koronavírusfertőzést, a Levendula-ház minden dolgozójának negatív lett a tesztje, egy celldömölki gondozott esetében pedig csütörtökön lesz meg az eredmény.

Budai Dávid

A jánosházi fertőzöttekről egy családtagjuk gondoskodik, de ha szükség lesz rá, akkor a Gondozási és Családsegítő Központ is szerepet tud vállalni ebben. Felvételünkön: Brunner Istvánné, az intézmény vezetője és Őri-Filipcsin Mónika gondozónő Fotó: Szendi Péter

Fotó: © Szendi Péter

Vas megye keleti felét támadja most a koronavírus, legalábbis tegnap a megyének ebből a régiójából jöttek hírek fertőzésről vagy annak gyanújáról. Egy jánosházi és egy sitkei nő is megfertőződött a koronavírussal, egyikőjükről múlt hét elején, másikukról múlt hét végén derült ki, hogy elkapta a fertőzést. Úgy tudjuk, mindketten a sitkei óvoda konyháján dolgoztak, ám mint azt Morgós István polgármestertől megtudtuk, a konyha több mint egy hónapja nem üzemel, mivel az épületet átalakítják, így az biztosra vehető, hogy nem onnan indult a fertőzés, és onnen szerencsére nem is terjedhetett tovább. A kontaktkutatás során többekhez is eljutottak, mindenki más tesztje negatív lett. A faluban uralkodó közhangulatról pedig azt mondta, mindenkiben van egy egészséges félsz, hiszen mindenki tudja, hogy a vírus nem játék.

A polgármester elárulta, most a házi gondozók gondoskodnak a karanténba került sitkei asszonyról és a vele egy háztartásban élő családtagjai­ról, akik szintén bezártságra vannak ítélve, de egyébként jól vannak. A segítők csak a kapuig mennek, oda akasztják a táskát bevásárlás után és onnan is veszik el az üres szatyrot, ha bevásárolni indulnak – tudtuk meg.

Bár mindkét nő ugyanazon a konyhán dolgozott, elvileg ennek nincs köze a megfertőződésükhöz, hiszen az a kérdéses időszakban már zárva volt, nem tudni tehát, hogyan kapták el a fertőzést, ki fertőzött kit, legalábbis nekünk ezzel kapcsolatban nincsenek hiteles információink.

A jánosházi fertőzöttekről egy családtagjuk gondoskodik, de ha szükség lesz rá, akkor a Gondozási és Családsegítő Központ is szerepet tud vállalni ebben. Felvételünkön: Brunner Istvánné, az intézmény vezetője és Őri-Filipcsin Mónika gondozónő Fotó: Szendi Péter

– Már szombaton rebesgették, hogy vannak fertőzöttek, aztán kedden meg is érkezett a hivatalos értesítés a Nemzeti Népegészségügyi Központtól, hogy két jánosházi személynél igazolták a fertőzést. Anyáról (aki a sitkei óvoda konyháján dolgozott) és fiáról van szó – tudtuk meg Kiss András polgármestertől. Hozzátette, ők most mindannyian, az apával együtt karanténban vannak, nála azonban nem igazolták a fertőzést. A polgármester érdeklődött állapotuk felől és megtudta, mindenki jól van, orvosi ellátásra nem szorulnak, az élelmiszer és egyéb szükségleteik beszerzésében pedig jelenleg egy rokonuk segít. A polgármester elmondta, ha szükség lesz rá, természetesen az önkormányzat is tud ebben szerepet vállalni.

A városban nagyon jól működik az idősellátás, már a kezdetektől fogva megoldott, hogy a rászorulóknak elintézzék a gyógyszerbeszerzést, illetve a bevásárlást.

Olvasói jelzést kaptunk a környéken egy másik lehetséges gócpontról is, de szerencsére a járvány ott sem lobbant be. A vásárosmiskei Levendula-ház egyik munkatársának a fia fertőződött meg a munkahelyén, ezért a Levendula-ház összes dolgozójánál elvégezték a tesztet, ami szerencsére mindenkinél negatív lett, így hétfőtől már mindenki munkába is állhatott – tudtuk meg Tuczainé Régvári Mariettától, a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász igazgatójától. – Volt egy kis riadalom, de most már semmi probléma nincs – tette hozzá.

Kedden aztán a celldömölki Népjóléti Szolgálat idős­otthonainál is volt ok kisebb izgalomra, ugyanis mindkét telephelyen látogatási és kijárási tilalmat rendeltek el. Nagy Zoltán igazgató kérdésünkre elárulta, erre azért volt szükség, mivel egy idős nő gondozottjuk lázas lett és hányt. Bár a tünetek feltehetően gyomorrontásra utalnak, az ellátó orvossal közösen úgy döntöttek, az a legokosabb, ha a beteget a protokollnak megfelelően koronavírus-fertőzés gyanújával elkülönítik, és letesztelik, nehogy nagyobb baj történjen. A teszt eredménye csütörtökön lesz meg, és ha kiderül, hogy az idős asszony tüneteit koronavírus okozta, az összes vele kapcsolatban álló dolgozót és ellátottat letesztelik. A látogatási és kijárási tilalommal kapcsolatban azonban elmondta, függetlenül a mostani teszt eredményétől, a korlátozó intézkedések jövő hét ­végéig mindenképpen érvényben maradnak, és nincs kizárva, hogy elővigyázatosságból ezt követően is fenntartják, mivel viszonylag közel: Pápán és Sárváron is vannak fertőzöttek. Ebben azonban konkrét döntés egyelőre nincs – tette hozzá, és mint hangsúlyozta, jelenleg egyetlen igazolt koronavírus-fertőzött ellátottjuk sincs.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában