Felidézték emlékeiket

2020.08.10. 11:30

Ötvenötödik érettségi találkozójukat tartották Körmenden

Ötvenötödik érettségi találkozóját tartotta az első és utolsó mezőgazdasági gépésztechnikusi osztály szombaton. 1965-ben negyvenketten végezték el ezt a technikumot.

Markó Petra

Minden évben összegyűlnek és csak a kerek esztendőkben térnek vissza Körmendre Fotó: Jámbori Tamás

Fotó: Jambori Tamas

Az esemény szervezőjétől, Kolozár Györgytől megtudtuk: minden évben összegyűlnek és csak a kerek esztendőkben térnek vissza a Rába-parti településre. Az évközi találkozóikat mindig annál a társuknál tartják, aki önként vállalja lakóhelyén a vendéglátást. Mivel az ország számos pontjára sodorta őket az élet, így voltak már Kiskunfélegyházán, Bólyon, Szentgotthárdon, Döröskén, Gércén és Mosonmagyaróváron is.

Minden évben összegyűlnek és csak a kerek esztendőkben térnek
vissza Körmendre Fotó: Jámbori Tamás

Ezeken az alkalmakon nemcsak egymással találkoznak, hanem megismerik az egykori diáktársuk lakhelyét, környezetét, baráti társaságát is közelebbről és beszélgetésük általában zenés összejövetelbe fordul át. A volt osztálytársak szombaton délelőtt az egyik körmendi étteremben jöttek öszsze, ahol egykori testnevelő tanáruk, dr. Kristóf László osztályfőnöki órát tartott nekik, majd a közös ebéd után átmentek a jelenlegi Vas megyei SZC Rázsó Imre Technikumába, ahol igazgatói engedéllyel emléktáblát helyeztek el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában