Skorpiócsípés, viszontagságokkal teli utazás – Hazajutott Dominikáról a szombathelyi lány

Lapunk korábban írt Márai Letícia nem hétköznapi történetéről, aki a Dominikai Köztársaságba költözött, és egy dzsungelben lévő hotel önkénteseként dolgozott, amikor felütötte fejét a koronavírus. Hónapokra egy valóságos dzsungelkaranténba került, és az ott szerzett élményéről számolt be. Legutóbb június elején beszéltünk vele, ekkor még nem tudta, mikor térhet haza. Letícia július végén utazhatott Magyarországra, ami nem ment zökkenőmentesen. Újra felkerestük a szombathelyi lányt, aki az elmúlt két hónapjáról és a rögös hazaútról mesélt lapunknak.

- A korlátozások enyhülésével megindult a belföldi turizmus – kezdte a történetét Márai Letícia – Először furcsa is volt ez a sok ember a völgyben. Hirtelen egyre többen érkeztek a fővárosból, akik alig várták, hogy kiszabaduljanak a karanténból. A helyiek, és mi is nagyon tartottunk az idelátogatóktól, mivel nem tudhattuk magukkal hozzák-e a vírust a fővárosból. A hotelek se mertek kinyitni, senki sem tudta milyen protokollt kövessünk egy pandémia alatt. A hoteltulajdonosok egyre nagyobb nyomás alatt érezték magukat, mert már óriási szükségük lett volna a bevételre a több hónapos leállás után. Minden hotel egymásra várt, senki nem akart elsőként kinyitni. Miközben a tulajdonosok nagyban tanácskoztak, egy híres hollywoodi filmrendező a völgyet választotta a következő filmjének helyszínéül. Egyik napról a másikra az összes hotelt lefoglalták az elkövetkező 4 hónapra. Minden előkészületet a stáb intézett, szigorú protokoll szerint. Nekünk csupán a szobákat kellett előkészíteni, és várni, hogy beköltözzenek.

A végül szerencsés kimenetelű skorpiócsípés, és a vele járó fájdalom

- A nagy készülődés és takarítás közepette volt egy szörnyű élményem, megcsípett egy skorpió – folytatta a történetet a szombathelyi lány. – Őszintén szólva, még soha nem éltem át ilyen fájdalmat. Kezdetben a sokkhatás miatt nem éreztem semmit, mert tudtam, hogy van egy skorpiófaj a dzsungelben, aminek a csípése halálos. Teljes pánikba estem, hiszen először fogalmam sem volt, hogy engem melyik csípett meg. A helyiek azonnal a segítségemre siettek, és megkeresték a skorpiót, hogy be tudják azonosítani. Szerencsém volt, nem a halálos fajta csípett meg. A kezdeti sokk után a fájdalom is megérkezett. A lábamat csípte meg, ami teljesen elzsibbadt. Semmit sem éreztem a lábamból, utána a zsibbadás szép lassan átterjedt az egész testemre, izzadtam, alig kaptam levegőt. Nagyjából 2 órás szenvedés után a szervezetem győzedelmeskedett. Egyre jobban éreztem magam, bár a lábujjamat, még 2 napig nem éreztem, megmozdítani sem tudtam. Az eset hamar elterjedt a völgyben, mindenki arról beszélt, hogy a „fehér lányt” megcsípte egy skorpió. A legtöbb helyit egész életében nem csípi meg semmi, én pedig csak 5 hónapja voltam ott, de sajnos sikerült találkoznom egy példánnyal. Miután túléltem a skorpiócsípést, várt ránk a nagy költözés. Mivel minden szobát kibéreltek a filmesek, nekünk önkénteseknek el kellett hagynunk a hotelt. A luxemburgi fiú egy mentesítő járattal haza tudott utazni, az amerikai fiút átvette egy másik hotel, én pedig a dominikai lánnyal beköltöztem az egyetlen tengerparti bungalowba, a völgybe.

Beköltözött a stáb is a völgybe, és mindenki izgatottan figyelte, hogy micsoda erőforrások kellenek egy hollywoodi film forgatásához. Pár nap alatt utakat építettek, felhúztak egy hatalmas kőfalat, ami pontosan úgy nézett ki, mint a mellette lévő valódi tengerparti sziklafal.

Járványhelyzet a szigeten

- Milyen volt a vírushelyzet az elmúlt időszakban Dominikán?

- Politikai választások voltak júniusban, így sokáig teljesen eltitkolták a valós statisztikákat, mert nem akartak ezzel pánikot kelteni, vagy elvonni a figyelmet a választásokról. Szóval, egy jó ideig fogalmunk sem volt az aktuális helyzetről. Aztán a választások után elkezdték közölni a számokat, amik napról napra drasztikusan nőttek. Nem segítette az ügyet az sem, hogy a dominikaiak továbbra sem tartották be szigorúan az előírásokat. A fővárosban elég rossz volt a helyzet, a kórházak tele voltak és már nem tudták ellátni az embereket. Tőlünk ez viszont még mindig annyira távolinak tűnt, mert a völgyben, és itt a környéken egy megbetegedésről sem hallottunk.

- Mikor, és hogyan értesültél arról, hogy hazajöhetsz? Milyen érzés volt benned?

- Ott kezdődött, hogy bejelentette a kormány, hogy július 1-től újra megindul a légiforgalom Dominikán és újra működnek a kereskedelmi járatok. Azonnal foglaltam is egy repülőjegyet július másodikára Punta Canaból – Madridon át – Budapestre. Úgy voltam vele, hogy gyorsan kell cselekedni, nem tudhatom mikor jön egy második hullám, mikor zárják le újra a légteret. Július 1-jén indultam útnak. Mielőtt eljöttem volna, két búcsúbulit is szerveztek nekem. Valahol éreztem, hogy nem most látom a völgyet utoljára, azt azonban ekkor még nem sejtettem, hogy ez a „hamarosan” hamarabb lesz, mint azt bárki gondolná.

A hazajutás első próbálkozása, ami kudarcba fulladt

- Július elsején elindultam Punta Canaba, ami a teljes fejetlenségnek köszönhetően egy 8 órás út lett, az összes csomagommal, a trópusi nyári melegben. Buszmenetrendek alapból sem léteznek Közép-Amerikában, pláne egy pandémia alatt. Szinte csoda, hogy végül mégis sikerült átszelnem az országot, és megérkeztem a városba. Majd kaptam egy e-mailt, hogy a járatomat törölték. Egyszerűen nem akartam elhinni, hogy ez tényleg megtörténhet. A következő pár napot még Punta Canaban töltöttem. Vártam, hogy kapjak bármilyen információt a légitársaságtól, hogy mégis miért törölték a járatom, miközben a légtér nyitott volt, és más gépek felszálltak Amerikába, Svájcba, Párizsba. Napokon keresztül hívtam az ügyfélszolgálatot, rengeteg e-mailt küldtem. Már a reptérre is kimentem, hogy ott személyesen találjak valakit, aki tud nekem segíteni. Négy nap próbálkozás és várakozás után elegem lett, úgy döntöttem, visszamegyek a völgybe, ha már újra itt ragadtam a szigeten. Újabb hosszú utazás után visszatértem, és az emberek nem hittek a szemüknek.

- A szüleim egyértelműen nálam is jobban aggódtak, minden energiájukkal azon voltak, hogy valahogy hazajussak, és valamilyen gépre felkerüljek, ami Európa felé tart – fogalmazott lapunk érdeklődésére Márai Letícia. Több nagykövetség segítségével végül sikerült elintézni, hogy a jegyemet átfoglalták egy július 25-ei gépre. Ez konkrétan az utolsó járata volt a légitársaságnak. Augusztusra és szeptemberre már az összeset törölték, arra hivatkozva, hogy jön a második hullám. Tehát ez volt az utolsó esélyem, vagy felszáll a gép, vagy ott maradok.

A hazajutás második próbálkozása, ami már sikerrel járt

- Milyen volt a hazaút? Az mennyire volt zökkenőmentes?

- Július 25-én reggel még mindig nem törölték a gépet, szóval jó esély volt rá, hogy most tényleg elindulhatok haza. Attól kezdve, hogy beléptem a reptérre, meglepően zökkenőmentes volt minden. Őszintén szólva, egyáltalán nem erre számítottam. A reptér szinte üres volt. Egy nap csak pár járatot engedtek felszállni, szóval gyorsan átjutottam az ellenőrzésen. Maszkot mindenhol viselni kellett, és a reptéren a 2 méter távolság tartása kötelező volt. Egyébként semmi szokatlant nem tapasztaltam. Madridban volt egy 11 órás várakozásom, utána felszállt a Magyarországra tartó gépem. Ha az utazás egész időtartamát nézzük, onnan, hogy kimentem Dominikán a reptérre, akkor 31 órával később érkeztem meg Budapestre. Onnan azonnal hazajöttem Szombathelyre, ahol megkezdődött a 2 hetes karanténom. Hat hónap dzsungelben töltött idő után nagyon nehezen viseltem a bezártságot. Betartottam minden előírást, és utána szerencsére mindkét vírustesztem negatív lett, így menetrendszerűen szabadultam a karanténból.

Élet a dzsungel és a karantén után

- Milyen érzés ismét Magyarországon tartózkodni?

- Őszintén szólva nagyon furcsa. Minden ugyanolyan, mint amikor elmentem, csak közben én változtam. Olyan dolgok tűnnek fel, amiket előtte sosem vettem észre. Zavart a folyamatos zaj, az, hogy minden hangos. Csak azt láttam, hogy az emberek rohannak. Érdekes volt belegondolni, hogy a völgyben úgy élik le az emberek az életüket, hogy szinte soha nem rohannak sehová, mi pedig itt Európában az idő rabjai vagyunk és folyton sietünk valahová. Így az első hetekben még nagyon drasztikus ez a kulturális sokk a 6 hónap dzsungel után. Mindenesetre csodálatos volt újra látni a családom és a barátaim, akik már nagyon hiányoztak.

- Tudod már, hogy mit fogsz csinálni a civil életben most, hogy hazajöttél?

- Igazi vállalkozó szellemű ember vagyok és sose fogyok ki az újabb és újabb kreatív ötletekből. Már lassan 8 éve Zumba oktató vagyok és a tánc a mindenem. Budapesten több helyen is oktattam mielőtt kiutaztam és már van egy kialakult stabil vendégköröm, akik alig várják, hogy újra órákat tartsak. Továbbá már régóta nagy álmunk a barátnőimmel, akikkel a podcast csatornánkat is elindítottuk – @brunch_and_talk -, hogy Magyaroszágon is szervezzünk olyan elvonulásokat, táborokat, ahol az emberek kiszakadhatnak a stresszes hétköznapokból. Kapcsolódhatnak a természettel, önmagukkal, miközben jógáznak, meditálnak olyan ételeket esznek, amik egyben táplálják a testet és a lelket. Olyan élményt szeretnénk nyújtani az embereknek, ami után fizikailag, lelkileg, és szellemileg is feltöltődve térhetnek vissza a hétköznapi életbe.

- Bár legutóbb azt mondtad, nincs kizárva egy hasonló utazás, továbbra is így gondolod?

- Igen, abszolút! Számomra az utazás, az ismeretlen felfedezése, új élmények szerzése a legcsodálatosabb dolog a világon. Annyi különleges hely van ezen a földbolygón, annyi érdekes kultúra, emberek, természeti jelenség, hogy titkon már most a következő utamat tervezgetem. Nyilván nem készülök azonnal elindulni, főleg, hogy most itthon is van bőven mit megvalósítanom. De biztos vagyok benne, hogy előbb utóbb a völgybe is visszatérek, ha pedig már újra átszelem az óceánt, akkor több országot is szeretnék felfedezni Közép-Amerikában.

Kapcsolódó cikkek

https://www.vaol.hu/kozelet/helyi-kozelet/tobb-honapja-dzsungelkarantenban-el-a-szombathelyi-lany-a-dominikai-koztarsasagban-4044381/#

https://www.vaol.hu/vezeto-hirek/56-nap-az-oceanon-egy-karantenhajon-egy-szombathelyi-mixer-elkepeszto-tortenete-4077848/#