A legdrágább ingatlanokra éppen úgy van kereslet, mint a kiskertekre

2020.08.25. 17:30

Újra pörög az ingatlanpiac

Megtorpant a lakásár- emelkedés, országszerte egyre több a 20 millió alatti ingatlan; igaz, ebben Szombathely kivétel. Az ingatlanszakértő szerint a járvány előtti időket idézi a piaci hangulat.

Budai Dávid

A használt lakások mellett ismét megjelent az érdeklődés az új építésű ingatlanok iránt is a vevők körében

Fotó: Shutterstock

Az évekig tartó lakásdrágulás megtorpanása, az árak csökkenése az elmúlt egy évben egyre erősebben látszik, most újabb fejlemények támasztják alá a folyamatot. A fővárosban nőtt a kínálatban a 30 millió forintnál olcsóbb lakások aránya – derül ki az ingatlan. com legfrissebb elemzéséből, amely több mint 100 ezer eladó lakóingatlan kínálata alapján vizsgálta a lakáspiaci trendeket. Budapesten idén augusztus közepén a 30 millió forintnál alacsonyabb áron hirdetett lakások aránya 24 százalékos volt, szemben a koronavírus-járvány magyarországi megjelenése előtt, idén februárban mért 23 százalékkal, valamint a tavaly augusztusi 20 százalékkal. A 20 millió alatti budapesti lakóingatlanok aránya jelenleg közel 4 százalék, a hat hónappal korábbi 3,3 százalékkal és az egy évvel korábbi 2,9 százalékkal ellentétben.

Az öt éven át tartó nagyvárosi lakásárrobbanást követően irányváltás történt a használt lakások piacán. Ezt mutatja, hogy a múlt év elejéhez képest 5 százalékkal nőtt a 30 millió forintnál olcsóbb ingatlanok aránya a kínálatban. A folyamat részben azzal magyarázható, hogy a vásárlóerő megálljt parancsolt a drágulásnak. Idén a koronavírus-járvány miatti óvatosság is az olcsóbb lakások piacát erősíti. Elsősorban azért, mert az elmúlt 1-2 évben a vevők egy komolyabb összegű lakáshitel segítségével ellensúlyozták a drágulást, ma viszont már jóval megfontoltabban állnak ehhez – mondta Balogh László, a portál vezető gazdasági szakértője.

Az elemzés rámutat arra is, hogy a megyeszékhelyeken a 20 millió forint alatti használt lakások és házak aránya összességében nőtt, egy év alatt 38,9 százalékról 40,6 százalékra. Ez azonban összesített adat, a különböző városokban eltérőek a számok, van, ahol csökkent az arány. Ilyen város Szombathely is, ahol tavaly még 30, idén azonban már csak 24 százalék a 20 millió alatti ingatlanok aránya a portál adatai szerint. Hasonló arányú eltérés csak Zalaegerszegen (6%), Tatabányán (7%), Salgótarjánban (7%) és Kecskeméten (8%) figyelhető meg, csakhogy ezekben a városokban ellenkező előjellel, vagyis itt több lett az olcsó lakás. Debrecenben például jelenleg 15 százalékos a részesedésük, míg egy évvel ezelőtt 11,8 százalékos volt. Kecskeméten jelentősebb volt a bővülés, itt 22,6 százalékra emelkedett a szóban forgó lakások részesedése a korábbi 15 százalékról. Kevesebb olcsó lakás – a vasi megyeszékhelyet leszámítva – csak Kaposváron (2%), Szolnokon (2%), Nyíregyházán (2%), Szegeden (1%) és Győrben (1%) lett, míg Egerben nem változott az arányuk, maradt 25%. Szombathelyen egyébként mintegy három tucat lakást hirdetnek a portálon 10 és 15 millió forint közötti áron, de ezek a lakások vagy nagyon kicsik, vagy erősen felújításra szorulnak. 15 és 20 millió között már kétszáz körüli a hirdetések száma, akár egy 90 négyzetméteres lakás is a miénk lehet ennyiért, de a sok négyzetméternek még ebben a kategóriában is ára van, és a vevőnek szüksége lesz a felújításra.

A használt lakások mellett ismét megjelent az érdeklődés az új építésű ingatlanok iránt is a vevők körében Fotó: Shutterstock

Zsigmond Balázs, az egyik szombathelyi ingatlanközvetítő tulajdonosa elmondta, az olcsó, 20 millió forint alatti lakások iránti kereslet mindig is élénk volt, most is az, ami viszont érdekes, hogy nagyot szélesedett a paletta, és a 90 milliós ingatlanok iránt ugyanúgy vannak érdeklődők, mint a másfél milliós parkerdei kiskertek iránt. – Az ingatlanpiac a járvány előtti szintre állt vissza, másfél hónapja a tavalyi számokkal dolgozunk, már ami a tranzakciók számát illeti – fogalmazott a szakember, pedig – tette hozzá – a kijárási korlátozás alatt gyakorlatilag teljesen befagyott a szektor, az ingatlanirodák csak a folyamatban lévő ügyeleteket zárták le. Sokan éppen ezt szerették volna kihasználni és irreális árengedményekre akarták rávenni az eladókat, de többnyire nem jártak sikerrel. A gyors újraindulásnak egyik oka lehet az is, hogy azok egy része, aki ingatlant szeretne, tart egy kicsit a második hullámtól és ezért igyekszik rövidre zárni az ügyletet. Most mindenesetre éppen olyan a piac, mint korábban, a gazdasági visszaesésnek nyoma sincs, vagyis nem lettek kevesebben a vevők, sőt még az új építésű lakáspiac is megmozdult, márpedig erre január óta nem volt példa. Az árakról szólva pedig Zsigmond Balázs azt mondta, vidéken a drágulás megtorpanása már a tavaly őszi időszakban megfigyelhető volt.

A KSH adatai szerint a koronavírus-járvány kirobbanása utáni hónapokban az építési engedélyek és bejelentések alapján építendő lakások száma átmenetileg visszaesett: 2019 azonos hónapjaihoz képest márciusban kétharmadára, április-májusban alig több mint felére csökkent, júniusra viszont újra megközelítette az egy évvel korábbi szintet (90%). 2020 I. félévében 1964 új lakásra adtak ki engedélyt a megyeszékhelyeken, tavaly ilyenkor még csaknem a duplája (3978) volt ugyanez a szám. A használatba vett lakások számát tekintve nem mutatható ki visszaesés: 2020 II. negyedévében 40%-kal több lakás készült el, mint az előző év azonos időszakában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában