Múltidéző

2020.09.20. 07:00

40 éve épült a fedett uszoda Szombathelyen

1980 szeptemberében a hatalmas csarnok már impozánsan emelkedett ki a termálfürdő parkját övező fák mögül. A főfalat tetőig érő állványerdő, mint sűrű font acélháló takarta be. Javában tartott a vasi megyeszékhely fedett uszodájának az építése.

Kelemen Attila

Üvegezők munka közben. E célra szerkesztett mozgatható állványzat segítette a gyors előrehaladást

Fotó: VN-archív

Az állványok tetején az Országos Szakipari Vállalat Budapestről jött könnyűszerkezetesei dolgoztak: belga palával fedték be a homlokzatot. Osztoztak a terepen az üvegesekkel, festőkkel és legalul a piro­gránitot rakó burkolókkal. Ez utóbbi két munka már a helybelieké volt, ahogy a többi is odabent az óriási csarnokban. Itt a VASÉP volt az „egyed­uralkodó”. Körülbelül ­hatvanan dolgoztak, 8–10 féle szakma képviseletében. A kőműveseknek a medence alján a vízzáró vakolat elkészítése jelentette a feladatot. Oldalt fent a műkövesek dolgoztak. Ők az ülőtribün sorait fedték be, társaik az oldalfalakat borították Persi­nollal.

Javában tartott a központifűtés- és a villanyszerelés is. Ez alapján nem csoda, hogy az 1980 szeptember eleji össz­kép így festett az építkezés területén a laikus szemlélő szemszögéből: alapos felfordulás, sürgés-forgás, félkész össze-visszaság. Valójában nagyon is pontosan ütemezett beosztás szerint dolgoztak a munkások, terv szerint haladt a sokféle munka. Negyven éve kezdődött el a teljes medencerész burkolása, majd a vízke­zelő- és a szellőzési rendszer kialakítása, amivel a fűtési idény beindulásáig el is készültek.

Üvegezők munka közben. E célra szerkesztett mozgatható állványzat segítette a gyors előrehaladást Fotó: VN-archív

Ezt követően jött a csempézés, majd a különleges formájú (és megoldású) álmennyezet megépítése, amelyhez hasonlót akkoriban a kőszegi Írottkő Hotelnál alkalmaztak. Ez tette fel az i-re a pontot, ezzel zárták a munkát.

Végül 1981. augusztus 18-án avatták fel a megyeszékhely impozáns egészségügyi és sportlétesítményét. Az ünnepélyes avatáson a városvezetők elismeréssel adóztak a Középület Tervező Vállalat kollektívája, Nagy Elemér Ybl-díjas építész, a Beruházási Vállalat és a Vas megyei Állami Építőipari Vállalat dolgozói előtt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában