Az andrásfai asszonyok, lányok szüreti felvonulásokon is megmutatják a ruhájukat

Az ember nem akar hinni a szemének és a fülének, hogy ma még ilyen van, de van: az andrásfai művelődési házba lépve az fogad, hogy a népviseletbe öltözött lányok, asszonyok a maguk kedvére énekelnek és táncolnak, nem kifejezetten a kedvünkért, hanem mert rendszeresen próbálnak. Az asztalon lekvárral hintett „kőtt” málé, töpörtyűs pogácsa, dinnyeszeletek és préselt almalé, nem feltétlenül vendégváró, ők ezt maguknak is megsütik, ha összejönnek. Ez náluk a közösségi élet része, a maguk teremtette bőség: örülnek, hogy együtt lehetnek – mert együtt lenni jó –, megbeszélik ügyes-bajos dolgaikat, énekelnek, táncokat próbálnak, és mellé van egy kis eszem-iszom.

Előkerül a fakó, kopott, de nagyon értékes régi rábaközi vánkoshuzat, Nagyné Márffy Gyöngyi, a kör vezetője találta a szekrény mélyén, az apósának az édesanyja varrhatta az 1920-as években. Azt meséli, hogy böllérfesztiválon voltak, amikor Szabó Györgyi, a tánckoreográfusuk azzal szólította meg, hogy segítene viseletet varrni. A dalkör tagjai átkutatták otthon a szekrényeket, és találtak ott harmincéves, jó minőségű vásznakat, amelyeket még a szombathelyi szövőgyárban szőttek, ebből szabták-varrták a mellényeket, rokolyákat és kötényeket. A fellépőblúzok anyagát egy Andrásfáról elszármazott támogatótól, Huszár Józseftől és feleségétől, Szabó Marikától kapták ajándékba. Vagyis a hímzőfonalon kívül semmit nem kellett megvenni. Néhányan több ruha hímzését is vállalták, mert bár az asszonyok kézimunkáznak otthon is, tavasszal-nyáron nem mindenkinek volt elég szabadideje, vagy már nem lát jól a finom díszítéshez. Az összefogásnak és négyhavi szorgos munkának köszönhetően megalkották a dalkör új, gyönyörű népviseleti ruháit. A rábaközi mintás vánkoson lelt motívumokat felhasználva a mellényeket és a kötényeket – ahogy mondják – szép „elevenre hímezték”. Az augusztus 20-ai Szent István-napi ünnepségen már az új ruhákban léptek fel, nincs köztük két egyforma. Tiszteletben tartják az életkort, ahogy régen: a fiatalabbaké piros, bordó, az idősebbeké kék, zöld, barna. Legközelebb a hegyhátszentpéteri szüreti felvonuláson mutatják meg a viseletet szeptember 20-án, nem ülnek kocsira, gyalog mennek, hogy az öltözék jól látható legyen; aztán 26-án az andrásfai szüreten láthatjuk őket viszont.

A tíztagú Tőzike dalkör a 2011-ben alakult Összefogás Andrásfáért Egyesület része. A legidősebb hölgy – amint kis egyeztetés után kiderül – a 77 éves Deáki Ferencné Annus néni, a találgatás során versenyben a 73 éves Koczor Tiborné Erzsi nénivel; a legfiatalabb,

Németh Letícia Kira 17 éves.

A kör tagja a polgármester, Nyáriné Mátyás Zsuzsanna és a könyvtáros, Bóbis Eleonóra is. Nagyné Márffy Gyöngyi lánya, Angyalka (aki nem mellesleg regényeket ír) most tanult meg hímezni, és máris hiányzik a hímzés, hogy le­álltak a nagy munkával. Nem sokáig lesz „szünet”, mert főkötőt, pártát is terveznek a vánkoson talált rábaközi motívum átültetésével, és tarsolyok is szükségesek, hogy legyen mibe tenni a telefont, pénztárcát, zsebkendőt. Szabó Györgyinek már van hímzett bundája, Márffy Gyöngyi dolgozik a magáén, előbb-utóbb a többi hölgyet is bele­viszik, hogy legyen téli ruha is.