Vigyázzunk a mustgázzal!

2020.09.11. 17:30

Az erjedéskor keletkező gáz minden évben több ember életét követeli

Szeptemberben megkezdődik a szüreti időszak. Bár a mulatságok nagy része az idén elmarad, és az elmúlt hetek viharai is megtizedelték a termést, a vasi gazdák mégis javában készülnek a megmaradt szőlő betakarítására. Egyes korai érésű fajták esetében már érik a must a pincékben, azonban fontos tudni, hogy a szőlő levének erjedésekor mustgáz keletkezik, amely nem megfelelő körülmények között komoly veszélyt jelent.

Polgár Patrícia

Fotós: © Szendi Péter

Fotós: © Szendi Péter

Évről évre számos alkalommal riasztják a tűzoltókat a borospincékben felhalmozódott mustgáz miatt, holott a balesetek könnyen megelőzhetők lennének: szellőztetéssel, valamint szén-dioxid-érzékelő elhelyezésével elkerülhető, hogy veszélyes mennyiségben felhalmozódjon, illetve balesetet okozzon a gáz – tanácsolja a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

A szén-dioxid önmagában nem mérgező, azonban mivel nehezebb a levegőnél, egy szellőzés nélküli pincéből kiszorítja azt. Aki ilyen pincébe megy le, rövid idő alatt oxigénhiányos állapotba kerül, amelynek tünetei a szédülés és a fáradtságérzet. Ezeket az eszméletvesztés, végül a fulladás követheti. Egy liter erjedő must csaknem 42 liter szén-dioxidot termel. Éppen ezért fontos szellőztetni a pincéket, és célszerű oda szén-dioxid-érzékelőt is felszerelni. Alkalmazható a közismert gyertyás módszer is, amikor az ember egy gyertyával ellenőrzi, van-e elég levegő a pincében. Lényeges, hogy az égő gyertyát ne kézben, hanem például egy lapáton tartsuk magunk előtt, és úgy induljunk le a pincébe. Ha a gyertya elalszik, életveszélyes a pincébe menni. A szén-dioxiddal telített pincébe csak sűrített levegős légzőkészülékben szabad bemenni, ezért aki mustgázzal kapcsolatos balesetet észlel, azonnal hívja a 112-es segélyhívó számot és kérje a tűzoltók segítségét!

A vaskeresztesi Mittlné Ódor Anita szerint érdemes a pincébe jó szellőzőberendezést telepíteni
Fotó: Szendi Péter

A vaskeresztesi Mittl Pincészetnél ebben az évben csúszik a szüret: a nemrég rájuk zúduló jégeső sávos elhúzódása miatt a család tízhektáros szőlőjében van olyan tábla, amelyen a termés teljesen megsemmisült, máshol 50-70 százaléka maradt meg a szőlőnek. Részben az említett károk miatt, részben azért, mert az idén egyébként is később „indult meg” a szőlő, szeptember vége, október eleje előtt semmiképpen nem tudnak szüretelni. Azonban a talaj közelében megülő gáz veszélyeivel ők is tisztában vannak. Mittlné Ódor Anita szerint érdemes a pincébe jó szellőzőberendezést telepíteni, de számukra sem ismeretlen a „gyertyás módszer”, amelyet a régi időkben alkalmaztak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában