Egy politikai csudabogár Péntek István

Ha arra számít a kedves olvasó, hogy most az általa készített termékek leírása következik, csalódnia kell. Péntek a következő években sokszor szerepelt a lapok címoldalán, de nem mint faszobrász, hanem mint politikus. Ebben az időben ő volt a Magyarországi Baloldali Kommunisták Szervezete nevű párt egyik vezetője. Erről a mozgalomról azok sem nagyon hallottak, akik még a kádári időkben jártak iskolába. Akkor a KMP (Kommunisták Magyarországi Pártja) meghatározó szerepét hangsúlyozták, de a húszas-harmincas években – egymással párhuzamosan – több kommunista párt is működött az országban. Volt időszak, amikor a „baloldali kommunistáké” (a mozgalmi zsargonban használt nevükön a „tanácskommunistáké”) volt közöttük a legjelentősebb. Ők voltak a legradikálisabbak, Trockij útmutatásait követték, rendszeresen megjelenő lapjuk az Osztályharc címet viselte.

Péntek 1900-ban Szombathelyen született. Apja Nagysimonyiból származó vasúti munkás volt, anyja Nagy­patyról (ma Rábapaty) költözött Szombathelyre.

A család a Plébánia utcában (ma Győrffy u.) lakott, Péntek István is ott töltötte gyermekkorát. Az elemit és a polgárit a szülővárosában végezte, majd Sopronban elsajátította a faszobrászszakmát. Itt nem kell arra gondolnunk, hogy Péntek alkotóművész volt. A faszobrászok annak idején Mária-szobroktól kezdve asztali díszeken át a filagóriákig nagyon sokféle árut készítettek. Politikai tevékenysége a visszaemlékezése szerint azzal kezdődött, hogy 1919-ben Szombathelyen belépett a Vörös Őrségbe. Az első időkben még a szociáldemokraták és a szakszervezeti mozgalom környékén tapogatózott, de túlságosan langyosnak találta azokat. Ha mai kifejezést szeretnénk használni, akkor azt kell, hogy mondjuk, fokozatosan radikalizálódott, s eljutott a trockistákig. 1933-ban a rend­őrség felszámolta a Baloldali Kommunisták Szervezetét. Péntek továbbra is a szakmájában dolgozott, de hátat fordított korábbi elvtársainak. Olyan pártot keresett, amelyik elképzeléseinek megfelel. Több helyen is próbálkozott, végül Szálasi nyilasainál kötött ki. Voltak még néhányan, akik a fasizmust és a kommunizmust összeegyeztethetőnek tartották, de a Péntekéhez hasonló átállás mégsem volt túl gyakori. „Dünnyögj egy új mesét, fasiszta kommunizmusét” – vetette papírra József Attila éppen ebben az időben.

Péntek rövidesen a párt egyik első emberének számított. 1938. április 13-án a Magyarság című lap már első oldalon adta hírül: „Nemzetgyalázás és államfelforgatás miatt elítéltek négy nyilas röpiratgyártót”. Az elsőrendű vádlott Péntek István volt, a szenzációt pedig igazából az ő politikai előélete jelentette. A vádlott elmondta: elsőrendű céljának azt tartja, hogy a „munkásságot a bolsevista, marxista ideológiából nemzeti alapra helyezze”. Viszonylag enyhe büntetést – egy év fogházat – kapott, és a fővárosból Nagykanizsára internálták. Életének következő éveiről kevés az információ. Németországba emigrált, s annyi biztos, hogy a nyilasokkal folyamatosan tartotta onnan is a kapcsolatot, Szálasi belső köréhez tartozott. 1944 őszén, a hatalomátvétel idején már ő is újra itthon volt. A 11 tagú Nemzetvezetői Munkatörzsön belül ő lett a Világnézeti Iroda vezetője. A párt által készített propagandakiadványokat ő felügyelte. 1945 elején talán utoljára járt Szombathelyen. Péntek karrierje gyakorlatilag itt, Vas megyében ért véget. 1946-ban népellenes bűncselekmények vádjával 15 év kényszermunkára ítélték, amit később nyolc évre enyhítettek. További sorsát illetően vannak olyan mozzanatok, amit nehéz ellenőrizni. Az egyik legenda az, hogy a börtönben ismét kommunistává vált, s szolgálatait is felajánlotta Rákosi rendszerének. Az ötvenhatos forradalom idején – vagy inkább utána – ismét belekezdett valamiféle szervezkedésbe. Az akkori rendszernek nem volt ínyére a dolog, ezért ­1959-ben újabb nyolc évre ítélték.

1963-ban a tököli rabkór­házban halt meg.