A tartósan beteg celli kisfiú családja szorul segítségre

2020.09.30. 11:30

Esély Iván Robikának az egészséges élethez

Négygyermekes családnak van nagy szüksége a segítségre. Legkisebb fiuk, a két és fél éves Robika koraszülöttként, lyukas szívvel jött a világra. Azóta orvostól orvosig járnak – az utazások, a gyógykezelés, a Robikának előírt szigorú diéta, a mindennapi létfenntartás költségei már meghaladják anyagi lehetőségeiket.

Tóth Kata

Iván Robika a legszívesebben az építőkockáival játszik

Fotó: Szendi Péter

Iván Robika 2018 májusában jött világra a 34. hétre koraszülött babaként. Hazaadása előtt a kardiológiai vizsgálaton derült ki, hogy pitvari sövényhiánnyal, jobb szívfél-megnagyobbodással született. A szívén a kezdeti egy helyett legutóbb Budapesten már három nagyobb és több kisebb lyukat fedeztek fel az orvosok, a nagyobb méretűek egyenként 8-10 milliméter nagyságúak. A kisfiú folyamatos kardiológiai gondozást igényel. A szülőknek azt mondták, nincs remény arra, hogy a lyukak spontán záródjanak, összenőjenek. Az elváltozás olyan jelentős, hogy azt kisgyermekkorban, Robika állapotától függően, műtéti úton kell megoldani. Az operációt Budapesten, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben végzik majd el. Jelenleg gyógyszereket kap, októberben mennek kezelőorvosukhoz, akkor derül ki, hogy mi várható, tudtuk meg az édesanyától, Kiss Ibolyától. Ha a műtét sikeres lesz, teljes élet várhat Robikára. Emellett azonban a kisfiúnak tejfehérje-, tejcukor- és tojásérzékenysége van, ami tejmentes diétával és speciális tápszerrel orvosolható. Ezzel Szombathelyre, a kórház gasztroenterológiai osztályára hordják. Nyaki izomzatának letapadása és beszédkésés miatt pedig heti kétszer fejlesztésekre viszik a szülei. Az édesanya azt mondja, mindez rengeteg kiadással jár a családnak.

Iván Robika a legszívesebben az építőkockáival játszik
Fotó: Szendi Péter

A helyzetet nehezíti, hogy Robika édesapja a vírushelyzetben elveszítette a főállását, most egyszerűsített foglalkoztatással egy kertészetben dolgozik. A család hálás lenne az anyagi segítségért, ami az orvosi kezelések költségeit enyhítené. Másrészt mivel nemrég egy nem túl jó állapotú házat örököltek, annak a felújításához, rendbetételéhez is jól jönne iparosok támogatása. Hiszen nem mindegy, hogy a műtét után hová viszik majd haza Robikát. Most a nagyszülői házban laknak hatan – Ibolya, a párja és a négy gyerek, akik közül nem csak a legkisebb fiú beteg, 24 éves nővérénél kromoszóma-rendellenességet, Turner-szindrómát állapítottak meg. A régi házukra is ráférne a tatarozás, de inkább a most örököltet újítgatnák.

NAPHOSSZAT ÉPÍT

Plüssök, hintaló, színes műanyag játékok, az édesanyja által az internetes licitre horgolt amigurumi állatfigurák veszik körül Iván Robikát a család szebb napokat látott régi alsósági házában. A kisfiút azonban kizárólag az építőjátéka tartja lázban. Az édesanyja elmondása szerint a fából készült elemeket rakja egymásra naphosszat fáradhatatlanul. Korához képest keveset beszél, néhány szót mond csak, azt is sajátos babanyelven. Jókedvűen szalad az udvarról a konyhára, onnan be a szobába, a fekhelyétől az asztalig, mutatja a kuckóját a kályha mellett, és készíti a házát, rakja a gerendákat nagy műgonddal, koncentrálva rendületlenül. Robika már építkezik, a szülei helyett is. (Számlatulajdonos Kiss Ibolya Magdolna Takarékbank: 50453702-10079821)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában