A járvány ellenére is

2020.09.21. 07:00

Folytatódtak a már megkezdett fejlesztések a Rábavidéken

Apátistvánfalva Azok a fejlesztések, amelyek a Rábavidéken a magyar kormány támogatásával megvalósulnak, a Magyarországon élő szlovén nemzetiség megmaradását, identitásának és kultúrájának megőrzését segítik – hangoztatta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára pénteken Apátistvánfalván.

MTI

Soltész Miklós államtitkár a Rábavidékre látogatott

Fotó: MTI

Soltész Miklós kiemelte: a járvány ellenére is folytatódtak a már megkezdett fejlesztések, például az apátistvánfalvi iskola tornatermének bővítése, amit 40 millió forinttal támogat a kormányzat. Hozzátette: a Rábavidék helyben kidolgozott, közösségi célokat is szolgáló gazdaságfejlesztési programja első ütemének megvalósítását Orfalu, Szakonyfalu, Felsőszölnök és Kétvölgy községekben idén 160 millió forinttal segítették. Az államtitkár felsorolása szerint az idén a szlovén nemzetiségi rádió műszaki fejlesztését ötmillió forinttal, a felsőszölnöki Kühár-emlékház tetőterének beépítését 7,4 millió forinttal, a Kossics József Kétnyelvű Általános Iskola épületének állagmegóvását, a tornaterem szigetelését 24,5 millió forinttal, az Országos Szlovén Önkormányzat hivatalának fejlesztését pedig 9,5 millió forinttal támogatták.

Soltész Miklós szólt arról is, hogy támogatni kívánják az apátistvánfalvai és a határ túloldalán lévő lendvai templom megújítását is.

Kissné Köles Erika, a magyar Országgyűlés szlovén nemzetiségi szószólója a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: az elmúlt tíz évben folyamatosan olyan fejlesztések valósultak meg a Rábavidéken, amelyek a térségben élők életminőségét javítják.

Soltész Miklós államtitkár a Rábavidékre látogatott Fotó: MTI

Holecz Károly, az Országos Szlovén Önkormányzat elnöke elmondta: az ez évre tervezett fejlesztések kilencven százalékban megvalósultak, illetve folyamatban vannak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában