testi sértés

2020.09.23. 07:00

Lábat tört a figyelmetlen betegszállító

Fekve szabadott volna csak szállítani az idős beteget, akit kerekesszékbe tett a betegszállító: lábtörés lett a vége és súlyos testi sértés a vád a gondatlan betegkísérő ellen. Közben egy megcsalt férfi bosszúja ügyében is most emelt vádat a sárvári ügyészség.

Bakos Ágnes

Fotó: Illusztráció!

Tavaly augusztusban szállíttatta haza az orvosa az idős beteget, az asszony adatlapjára felírta, hogy csak fekve szállítható – ennek ellenére kerekesszékben akarta kitolni a kórházból a betegszállító.

A 82 éves néni lába elakadt, amikor tolta a kísérője, a láb a kerekesszék alá fordult és eltört. A Sárvári Járási Ügyészség gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétségével vádolja a betegkísérőt.

Közben egy megcsalt férfit is bíróság elé állít a Sárvári Járási Ügyészség. Hamis vád bűntette miatt kell felelnie a férfinek, aki még tavasszal, márciusban hívta a 112-es segélyhívót, bejelentette, hogy a párja ellopott tőle 300 ezer forintot. Nem tartotta fenn sokáig az állítását: a kiérkezett járőröknek elismerte, hogy hazudott. Az okot is tudni: azért vádolta hamisan lopással a barátnőjét, mert meg akarta bosszulni azt, hogy megcsalta őt.

Ahogy a betegszállító, úgy a megcsalt, bosszúszomjas férfi büntetőjogi felelősségéről is a Sárvári Járásbíróság dönt majd – tájékoztatott mindkét vádemelésről közleményben Vassné dr. Szele Adrienn, a Vas Megyei Főügyészség sajtószóvivője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában