családi nap

2020.09.28. 11:30

Meseautó, véradás és főzőverseny Bozzaiban

Az elmaradt tavaszi, nyári rendezvények pótlására szervezték meg szombaton az őszi családi napot Bozzaiban. Volt véradás, főzőverseny, zenés program, orvosi előadás.

Gyöngyössy Péter

Tőke Balázs, Rimóczi Balázs, Szóka Mercédesz Kata, Kovács Gergő, Czirbusz Csaba Fotó:CsG

Fotó: © Cseh Gábor

Romantikus harmonikaszó, szaladgáló vidám gyerekek, kellemes füstszag fogadta azokat a falubelieket, akik szombat délután úgy döntöttek, hogy részt vesznek az őszi családi napon. A rendezvénysátor alatt Szabó Tibor, a WS Színház művésze szórakoztatta a közönséget. A Meseautó című műsort Peltzer Géza kísérte harmonikán. A gyerekek többféle játékot is kipróbálhattak, a bográcsokban kondérok körül a főzőversenyre benevezett családok, baráti társaságok serénykedtek.

Héra-Csizmadia Fanni, Bozzai polgármestere kérdésünkre elmondta: a járvány miatt elmaradt tavaszi, nyári rendezvények pótlására találták ki a családi napot. Véradással kezdtek: tizenöten adtak vért. A főzőversenyre nyolc csapat nevezett. A zenés előadás után az egészségmegőrzés jegyében a visszérbetegségekről hangzott el előadás.

Tőke Balázs, Rimóczi Balázs, Szóka Mercédesz Kata, Kovács Gergő,
Czirbusz Csaba Fotó:CsG

A bográcsokban, kondérokban, serpenyőkben sok finomság készült. Szolnoki Tímea és Suri László mexikói ételt készítettek, avokádószósszal. Többen is főztek babos káposztát: az egyik Lendvai-Osvald Imre és Lendvai Norbert kondérjában rotyogott. Egy helyen csülkös pacal főtt, de készült brassói, gulyás és vörösboros marhapörkölt is. Csider Zoltán megmutatta, hogyan kell adagolni a vörösbort a kolbászos szarvaspörkölthöz. A pohár fele a bográcsba, másik fele a garatra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában