támogatás

2020.09.17. 10:00

Pajtaszínház Jákon – Drámaműhely is lesz az iskolával közösen

Pajtaszínház indul a Nemzeti Művelődési Intézet Vas Megyei Igazgatósága támogatásával Jákon.

Merklin Tímea

Fotós: © Szendi Péter

Van a községben, a sportpályán egy erre alkalmas épület, ami eddig eléggé kihasználatlan volt: fedett rendezvénytér a funkciója, de kevés programmal. Legutóbb augusztusban szerveztek ide egy gyerekszínházi előadást, amit három-négy tucat apróság bámult szájtátva. Dr. Tóth Ernő polgármestertől megtudtuk: a pajtaszínházi kezdeményezés felnőtteknek szól, de rögtön az utánpótlásra is gondolnak, a Nemzeti Művelődési Intézet élmény- és drámaműhelyt is hoz ide fiataloknak, amit a Jáki Nagy Márton Általános Iskolával együtt fognak működtetni.

Dr. Tóth Ernő polgármester mögött a színházi helyszín
Fotó: Szendi Péter

Újraindították a falutévét, amiben saját gyártású műsorokat is kell vállalni, így a Pajtaszínház produkciói ott is megjelenhetnek. Egyelőre keresik azokat a jákiakat, illetve környékbelieket, akik a Pajtaszínházban szívesen részt vennének, akár támogatóként, akár játszó színészként, akár kellék- vagy díszletkészítőként; kerestetnek mesteremberek, a varrónőtől az asztalosig, mert a falu színházában előbb-utóbb mindenkire szükség lesz. Nemcsak a művészeti produkció létrehozása fontos, hanem a közösségépítés

is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában