Ünnep

2020.09.01. 07:00

Születésfa és kiállítás Jánosházán

A születésfát, az anyatejes táplálást és a védőnőket, meg elsősorban a város legifjabb lakóit ünnepelték Jánosházán.

Bakos Ágnes

A védőnők szabadtéri kiállításon mutatkoztak be

Fotó: Bakos Ágnes

Megkapta méltó díszeit az ötödik jánosházi születésfa. A tulipánfát már májusban elültették, de a vírushelyzet miatt akkor a főszereplők nélkül zajlott az ültetés. Most itt volt az idő arra, hogy a tavaly született gyerekek nevével díszített piros papírszívek is a fára kerüljenek.

Huszonnégy gyermek született 2019-ben Jánosházán és a városhoz tartozó hat községben összesen.

– Ez kicsit kevesebb mint az előző években, de most is büszkélkedhetünk ikerszületéssel és tervezett otthonszülés is volt a körzetben – számolt be Balázsné Németh Margit védőnő. Egyesével a kis tulipánfára aggatták a szíveket az apró ünnepeltek, egy kis szülői, nagyszülői segítséggel.

A védőnők szabadtéri kiállításon mutatkoztak be
Fotó: Bakos Ágnes

Az anyatejet is megünnepelték az alkalmon, bepótolva az augusztus 1-jei világnapot, vers szólt az anyáknak és a gyerekeknek. És pótoltak még egy ünnepet az egészségháznál: a védőnői szolgálat 105 éves lett idén, Kiss András polgármester virággal köszöntötte a védőnőket, akik pedig munkájukról szabadtéri kiállítást rendeztek. Három paravánon mutatták meg, miért hungarikum a munkájuk, és azt is, mennyire színesek a mindennapjaik.

A vírusvédelem okán megfelelő távolságtartással láthatták a kiállítást a szülők, nagyszülők Jánosházáról és a környező településekről.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában