Üres szavak és papolás helyett személyes példamutatás

Bár azt gondolhatnánk, hogy az apák bevonása a gyermeknevelésbe új keletű igény a szakemberek vagy épp az édesanyák részéről, ez nem igaz. Elég néhány évtizedet visszalépnünk az időben, és pontosan láthatjuk, hogy bár a férfiak valóban a család egzisztenciájáért fáradoztak nap mint nap, személyes példamutatásukkal sokat hozzátettek a gyermekek fejlődéséhez.

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a gyermekek nem a papolásból, az üres szavakból tanulnak. Bár jó azzal nyugtatni magunkat, hogy minden létező érvet elmondtunk gyermekünknek arról, miért káros a dohányzás, ha a monológ végén rágyújtunk, nemcsak felesleges volt, de hiteltelenek is leszünk a gyermek szemében.

Hasonlóan kell elképzelni a szerepmintákat is. Az édesapa személyes jelenléte nem azért nélkülözhetetlen, mert a gyermek fejlődése szempontjából fontos, hogy ő is tisztába tegye, vagy épp készítsen neki vacsorát. Hanem azért, hogy a fiú lássa, hogy kell egy nővel szépen bánni. A lány pedig megfigyelje, mit várhat el. A gyermekek első élményüket a párkapcsolatokról a saját szüleik révén szerzik. Szinte állandó reakció az elvált szülők gyermekeitől, hogy hevesen tiltakoznak, hogy valaha is családot alapítsanak. Hiszen a házasságba, szerelembe vetett hitük inog meg – ez fog aztán egyfajta túlkompenzálásba csapni, hogy mindent megtesznek azért, hogy megőrizzék a kialakult kapcsolatot.

Sokszor úgy érzem, megkopott a fénye az olyan klasszikus értékeknek, mint a család, a bizalom, a kölcsönös megbecsülés és tisztelet. Pedig ezeket is a szülőktől tanulják a gyerekek. Az alá-fölérendeltségről az első élményeiket is tőlük szerzik. A mellérendeltséget pedig az anya és apa viszonyának megfigyelése, valamint a testvérkapcsolat révén tanulják meg.

Bár manapság divatos a szülő-gyerek kapcsolatot egyfajta baráti viszonyként kezelni, de ez hosszú távon a személyiség fejlődésének gátjává is válhat. Az a gyermek, aki nem kap szeretetteljes, ám fontos kereteket otthon, vagy épp nem terelgetik határozott szülői attitűddel, az óvodába, iskolába kerülve meg lesz győződve arról, hogy őt a pedagógusok nem szeretik – holott erről szó sincs, csak vannak szabályok, melyek követése közösségben nem opcionális. Ez nyomot hagy az iskolai teljesítményen, mely végül az egész életútra hatással lehet.

Ez a helyzet a mellérendeltséggel. Azért mondják sokszor, hogy az egykék más lelkületűek, mert nem találkoztak idejekorán az együttműködés szükségszerűségével, így az nem lett személyiségük integrált része. Közösségbe kerülve, felnőttként persze ez tanulható és fejleszthető, de sosem lesz olyan természetes és ösztönös, mintha testvérek vagy szoros kötelékben lévő kortársak között töltötte volna mindennapjait.

Az alá-fölérendeltség másik fontos velejárója a tekintély és hatalom megélése, felismerése. Mivel ez egy maszkulin minőség, ebben különösen fontos az apák, vagy az őket helyettesítő férfiak hozzáállása – hiszen tőlük egy életre megtanulja a gyerek, hogy a hatalommal élni és visszaélni is lehet, de hogy melyiket választja majd felnőttként, akár vezető pozícióban, az nagyban függ attól, hogy milyen benyomások érték 8-10 éves koráig.