Pályázat

2020.09.19. 07:00

Visszakapták székházukat a cserkészek: az épületet pénteken avatták fel Szombathelyen

Első közgyűlésük 100. évfordulóján, tegnap avatták fel a Magyar Cserkészszövetség III. Nyugat-magyarországi Kerülete újjáépített székházát. Az 1935-ben közadakozásból épült központ helyén, külsőleg, ahhoz hasonló formában, pályázati forrásból épült újjá a cserkészkerület központja.

Gyöngyössy Péter

Dr. Hende Csaba országgyűlési képviselő kiemelte, a cserkészet ma leplezték le

Fotó: Cseh Gábor

A Magyar Cserkészszövetségnek 1938-ban 50 ezer tagja volt Magyarországon. A kiépülő kommunista diktatúra 1948-ban megszüntette, vagyonát elkobozta. Miközben a cserkészet 50 milliós tagságával a világ legnagyobb ifjúsági szervezetévé vált, Magyarországon csak ötven év múlva, a rendszerváltás után, 1989-ben alakulhatott újjá.

A Nyugat-magyarországi Cserkész Szövetség székháza és annak egész környezete a háború után a megszálló Vörös Hadsereg használatába került, majd a Remix, később az Epcos gyár működött a területen. A terület kormányzati segítséggel 2014. után Szombathely város tulajdona lett. A leromlott állapotú épületet lebontották, majd annak helyén az eredetihez hasonló külső megjelenéssel újjáépítették. Az épületet tegnap este avatták fel.

Dr. Hende Csaba országgyűlési képviselő kiemelte, a cserkészet 216 országban működik Fotó: Cseh Gábor

Szár Gyula Gergely premontrei rendi kanonok a cserkészkerület elnöke köszöntötte az egybegyűlteket. Dr Székely János megyés püspök, Menyes Gyula evangélikus lelkész és Bedekovics Péter református lelkipásztor, a Magyar Cserkészszövetség országos elnöke is megáldotta az épületet. Szombathely önkormányzata nevében dr. László Győző alpolgármester mondott beszédet.

Dr Hende Csaba országgyűlési képviselő Kövér László házelnök adományozó levelét hozta egy olyan zászló adományozásáról, mely korábban az Országházon lobogott. Kiemelte, hogy a cserkészet ma 216 országban létezik, mely mutatja, hogy a mozgalom egyszerre nemzeti és egyetemes. Hamza István korábbi kerületi elnök felidézte a székház újjáépítésének történetét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában