A költő neve is őrzi

És már annak is hetven éve lesz, hogy Bárdos is utcanévvé „szelídült”, miután 1950-ben egyesítették azzal a Bozzaival, amelynek régi birtokosai között talán a leghíresebb a Borosta család volt.

Borosta István a spanyol örökösödési háborúban harcolva szerzett hadi érdemeiért 1722-ben kapott nemességet III. Károly királytól. Dédunokája, Borosta György volt a család utolsó sarja, aki 1901-ben kelt végrendeletében vagyonát a bozzai egyházközségre hagyta azzal a kívánsággal, hogy „abból alapítványt létesítsenek, amelynek jövedelmeiből templom lesz majd építendő”.

Az alapítvány vagyona az első világháború utáni gazdasági krízist követően 1930-ben 40 ezer pengőre szaporodva tette lehetővé az építkezés megkezdését. A Bozzaiban épülő templom mellett Bárdosra, nagyszüleihez igyekezve gyakran sétált el a kis Németh Jancsi, akit megihletett a táj szépsége, a völgyben meghúzódó Bozzai és a dombra települt Bárdos látványa. „Azok az akácok kipusztultak, / csak én őrzöm zümmögő titkukat, / ahogy rég Bárdoson, a dombtetőn, / virágszirmokat szórtak lebegőn”– írta egyik, emlékeket idéző versében. A kis faluban rögzült élmények azonban nem csak rímekben és versszakokban eredményeztek maradandót. Az intuíció oly erős volt, hogy az a költő névválasztására is hatott. Ennek köszönhető, hogy első verseskötetének, az 1926-ban megjelent Az öreg szilfa árnyékában című kis füzetnek címoldalára már a Bárdosi Németh János név került. A költő, bár 1943-tól Pécsett élt, lélekben mindig vasi maradt. Erről így vallott egyik esszéjében: „Bárdos nekem nemcsak a vakációs nyarak szabadságát adta, hanem a gyerekkor feledhetetlen emlékeit, amely költészetemnek ma is kísérőzenéje.” Nagyszülei sírjához hazajárva „a bárdosi kis temető ölén” fogant versekben, éppúgy, mint a régi barátokkal a bozzai Janzsó kocsmában találkozva, gyakran felidézte a múltat.

„Mint a rendek, úgy dőlnek az évek, / sóhajtoznak sírnak és zenélnek, / ami elmúlt úgy él a szívemben, / mint akitől végképp búcsút vettem” – írta Számadás című versében.

Bozzai-Bárdoson járva örömteli dolog felidézni a szombathelyi Faludi és a pécsi Janus Pannonius Társaság egyik vezetőjét, regények, irodalmi esszék, verseskötetek alig-alig ismert, immár négy évtizede elhunyt szerzőjét.