A Püspöki Palota mennyezeti képét régóta csak az „Isteni gondviselés” tartotta

A püspöki palota öt éven át épült, és amikor 1783-ban elkészült, a dísztermét Franz Anton Maulbertsch festette ki Szily János püspök megbízásából, akinek óriási energiájába és eltökéltségébe került, hogy létrejött Szombathelyen a barokk tér és épületei. A püspöki palota egyik legértékesebb dísze a szóban forgó freskó, amely az isteni gondviselés allegóriája, a 144 négyzetméteres monumentális mű több szimbólumcsoportból tevődik össze.

Dr. Perger Gyula, a Szily János Egyházmegyei Gyűjtemény és Látogatóközpont igazgatója az ünnepélyes átadáson arról beszélt, hogy a freskó elkészülte óta most került sor először a teljes körű restaurálására, korábban csak beázások miatti részleges restaurálás történt. Mára szükségessé, sőt sürgőssé vált a szerkezeti helyreállítása és esztétikai megújítása, amit Tarr György és Kisterenyei Ervin végeztek el több hónap alatt, miután 2019 októberében megkutatták, feltárták a teendőket.

Dr. Székely János megyés püspök köszönetet mondott Perger atyának, amiért lelkesen és lendületesen irányította, menedzselte a munkálatokat, a szakembereknek a restaurálásért. Amint mondta, a freskó már eltávolodott a mennyezeti gerendáktól, fantasztikus ügyességgel visszaemelték, visszaragasztották, megtisztították, így a kép az eredeti fényében pompázik. A püspök részletesen ismertette a festményen látható szimbólumokat. A Berzsenyi tér felőli oldaltól, ahol Sibylla pogány jósnő megjövendöli, hogy egy szűztől születik majd egy gyermek, aki megújítja az emberiség életét, az evangélium fénye meghódítja a kontinenseket, szétárad a világban. Odaérve, hogy az oldalajtó fölötti epizódban a hit ragyogása eljut Savariába, a város a malomkővel ábrázolt Szent Kvirin és Szent Márton lúddal együtt látható alakja által azonosítható. A püspök úgy fogalmazott: az egykori művészek a hit fényét akarták továbbadni, ezért festették fel remekműveiket a falakra. A festészet kinyitja a világot, mint minden művészet, amely annyira szereti, hogy újra­teremti. Az alkotás a lélek nyelve.

A helyreállítási munkafolyamatokba is beavatták a közönséget a restaurátorok. Tarr György Maulbertsch művészetéről, kivételes teherbírásáról is beszélt – egy átlagos festő napi két-három, ő pedig napi négy-öt négyzetmétert festett –, valamint ismertette a fő témák kiegészítő szimbólumait.

Úgy fogalmazott: kultúrtörténeti katasztrófa lett volna, ha a mennyezet leszakad, komoly érték veszett volna el, és balesetet is okozhatott volna. Hogy nem szakadt le, az tényleg az isteni gondviselésnek köszönhető, a festmény rászolgált a címére.