vörösiszap

2020.10.04. 07:00

Azt a borzalmat soha nem lehet elfelejteni – Magdus néni sebei máig nem gyógyultak be

Geiger Imréné Magdus néni majdnem három órán át kapaszkodott a garázsajtóba devecseri házuk udvarán, miközben a nyakáig ért a vörösiszapos lé. A tíz évvel ezelőtti katasztrófa egyik legsúlyosabb sérültje kilenc esztendeje, 75 évesen Celldömölkön kezdett új életet. A sebei máig nem gyógyultak be – sem a lábán, sem a szívében.

Nagy Ildikó

Dolgos hétfőnek indult az a tíz évvel ezelőtti nap is. Ebéd után a 74 éves Magdus néni a szomszédasszonyával, Piroskával a hétvégén a Somló­hegyi birtokon leszüretelt gyümölcsöt rendezgette a devecseri ház gará­zsában. Amikor a robajt hallva felnézett, egy hatalmas, hömpölygő piros felhőt látott, ami megállíthatatlanul közelített feléjük. El sem tudták képzelni, hogy mi történhetett. A két asszony a garázsajtóba kapaszkodva lógott majdnem három órán keresztül, és bár a lábukkal valamelyest meg tudtak támaszkodni, a vörös lé a nyakukig ért. A riadt macska Magdus néni nyakában, a szomszéd kutyája a garázs tetején talált menedéket. A két asszony sírva, sikongatva várta a segítséget. Egy traktoros jött értük, markolókanálban vitte ki őket egy teherautó platójára, úgy jutottak ki a főútra, ahol már ott voltak a mentők.

Magdus néniék a vörösiszapömlés előtti napon szüreteltek a Somlón, a leszedett gyümölcs, zöldség is odalett Fotó: VN/családi archív

Magdus néni a veszprémi kórházba került, ahol Nemes doktor – amikor meglátta a lábait, amiről a lúgos lé a húsig lemarta a bőrt – azt mondta, ez soha nem fog begyógyulni. Igaza lett – írtuk először 2011 nyarán, amikor Geiger Imréné Celldömölkön kezdett új életet, és meglátogattuk új otthonában. És írjuk most, tíz évvel a katasztrófa után is, amikor megint ott ülünk a celli ház konyhájában.

Magdus néni – ki tudja, azóta hányadszor – felidézi a történteket, megint szóba jön a garázsajtó, mutatja a képeken, meddig ért a vörös lé, és én megint megkérdezem, mert elképzelni sem tudom, hogyan lehetett három órát kibírni ott a pokolban, egy ajtóba kapaszkodva. Én fél óráig sem bírnám, szalad ki a számon, mire Magdus néni rávágja: de kibírnád, aranyom…

Ha valaki, ő tudja, mit bír ki az ember, hiszen a sors nagy terhet tett rá. A férjét húsz évig ápolta, legyőzött egy súlyos betegséget, és amikor a vörös veszedelem néhány szempillantás alatt elsöpörte az egész addigi életét – a házát, a kertjét, minden ruháját, a télire telepakolt fagyasztóját, az összes bútorát, a fehér hokedlit a konyhából a zsírban lesütött tyúkmájjal teli lábassal együtt –, és ő ott feküdt magatehetetlenül, combig bekötözött lábakkal a kórházban, akkor sem adta fel.

Magdus néni celldömölki háza konyhájában. A jobb lábán tíz év alatt sem gyógyult be a seb, amit a lúg okozott Fotó: Szendi Péter

Talpra állt, és botra támaszkodva új életet kezdett. Három lánya közül az egyik akkoriban Celldömölkön élt, ott vett házat a kárpótlásul kapott pénzből. És bár a járókerethez kötött asszony csak ritkán lép ki a ház kapuján, megszerette új otthonát. Azt mondja, sokat köszönhet a cellieknek. A háziorvosát, dr. Schrott Olgát, majd dr. Emich Ákost és dr. Kovács Zoltánt említi, és Kurányiné Kárpáti Szilviát, aki hetente háromszor kötözi a lábait. Nem hagyja ki a sorból a szemben lakó Révészéket sem, akik mindenben segítenek. Ahogy a népjóléti szolgálat munkatársai is, akik bevásárolnak, kiváltják a gyógyszereit, takarítanak.

Magdus néni lábait azóta is mindennap kötözni kell, a bal lába úgy-ahogy rendbe jött, a másikon még ott a seb, azt mondja, éjszakánként néha üvölt a fájdalomtól. A nyugdíja nagy része elmegy gyógyszerre: a több mint húszféle tabletta és kenőcs 42 ezer forintba kerül havonta. És még ő a szerencsésebb, hiszen egykori szomszédasszonya, Piroska egyik lábát amputálták. Magdus néni és Piroska nem vagyoni kártérítést szeretnének kapni, ám évek óta hiába harcolnak: a közös ügyvédjük által írt kérelmeket eddig mindig elutasította a bíróság. Hol formai okokra hivatkoztak, hol meg arra, hogy nem bizonyított a vörösiszapömlés és a sérüléseik közötti ok-okozati összefüggés.

A régi devecseri ház udvara a katasztrófa után néhány nappal. A házat le kellett bontani Fotó: VN/családi archív

Magdus nénit a gyermekei az elmúlt tíz évben többször elvitték Devecserbe. Járt a régi ház helyén is, nézte a hullámzó gaztengert, számba vette a régi szomszédokat, az utcabeli ismerősöket, akik közül már többen nem élnek.

– Három emberről biztosan tudom, hogy a bánatba halt bele. Megszakadt a szívük. Bárki bármit mond, én tudom, hogy van ilyen – mondja. – Mert azt a borzalmat soha nem lehet elfelejteni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában