A nyolc 85-ös

2020.10.16. 11:30

Együtt a hajdani képzőművészetisek

A képzőművészeti főiskolán 1985-ben végzett csoport tagjainak közös kiállítása nyílt meg a Galeria Arcisban. A nyolc művész között van Kondor János, a galéria vezetője is. Köszöntőt Kondora István polgármester mondott, a megnyitón közreműködött Vajda András ütőművész vibrafonon, saját szerzeményeivel.

Pajor András

A tárlatot a szintén kiállító festőművész, Szalay József, a Magyar Rajztanárok Országos Egyesületének elnöke nyitotta meg, kiemelve: ez az első ilyen kezdeményezés. A kiállítók: Dévényi János, Kondor János, Merényi György, Molnárné Riskó Erzsébet, Kelemen Marián Éva, Rumi Rózsa, Sávai Márta és Szalay József. Az osztály indulásakor is ritkaság volt, hogy már a tanári diploma után kezdték meg tanulmányaikat a képzőművészeti főiskolán.

Vajda András, Kondor János, Kondora István és Szalay József a 85-ös csoport kiállításának megnyitóján a Galeria Arcisban.
Fotó: Pajor András

Az ország minden tájáról érkeztek hallgatók, a sokszínűség akkor is jelen volt: mint a 35 év múltán megrendezett kiállításon. Viszont minden alkotásban jelen van az a pedagógusi felfogás, hogy a művész feladata nemcsak az önkifejezés, hanem a nézők élményhez juttatása is – szögezte el Szalay József. A 85-ös csoport tájképek, absztrakt festmények mellett népviseleti babákat és művészeti tárgyfotókat is bemutató kiállítása november 3-áig látható a sárvári Nádasdy-várban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában