Megyei körkép

2020.10.04. 12:08

Helyi vízkárkészültségeket aktivizáltak a szombat esti zuhé nyomán (Frissítve, Fotógaléria)

Úgy locsogott az eső, mintha dézsából öntötték volna: egy havi mennyiség leesett szombaton este kilenc és tíz óra között. A közel hatvan milliméteres csapadék megemelte a vízállásokat.

Merklin Tímea

Fotó: Unger Tamás

Frissítve:

17.00

Úgy tűnik, ennyivel megúsztuk

A Nyugat-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság vasárnap 17 órás jelentése szerint addigra az összes vasi patak tetőzött, már apadnak. A lukácsházi és a góri tározóban még emelkedik a víz, de ellátják a feladatukat, nem várható, hogy gond lenne.

A Rába jelenleg Rábagyarmatnál tetőzik, de Körmendnél nem lesz az a másodfokú készültség, amire korábban számítottak. Mivel több csapadék nem fog esni, lassan helyreállnak a vízállások, úgy tűnik, ennyivel megúsztuk.

15.00

Básthy Béla, Kőszeg polgármestere közösségi oldalán tájékoztat a hatalmas eső utáni aktuális helyzetről. A város első embere arról számol be, hogy a Lékai úton néhány háznál a kertek végéig ment be a víz.

" data-show-text="true" data-width="">

">Eső után Kőszegen

A Lékai úton néhány háznál a kertek végéig jött a víz, a nemezgyári zsilipnél dübörög, a lukácsházi víztározót megnyitották.

 

13.00

Árvízvédelmi készültség van a Rábán Körmendnél

Gyorsabban megemelkedett a Rába folyó, mint várták, az első becslések szerint késő délutánra. A Nyugat-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság déltől Körmenden I. fokú árvízvédelmi készültséget rendelt el.

12.30

A megye vízgyűjtőire 14 óra alatt átlagosan 45-55 milliméter csapadék esett

Szombaton késő délután egy dél-nyugat felől érkező hidegfront tört be, a kisebb zivatarok lánccá fejlődtek, ezért késő este intenzív csapadék hullott, majd hajnalban még egyszer, mérsékeltebb hevességgel. Részletes információkat kértünk a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóságtól.

Nem megszokott látvány az Aranypatak medrében
Fotó: Unger Tamás

Hidrometeorológiai és hidrológiai tájékoztatásuk szerint 14 óra alatt a Rába, Pinka, Gyöngyös, Répce határmenti magyar vízgyűjtőire területi átlagban 45-55 milliméter csapadék esett, Körmend és Sárvár vonalában már csak 25 milliméter csapadék hullott le.

Vasárnap délelőtt a Pinkán Felsőcsatárnál tetőzés közeli állapotban volt a vízfolyás. A Pinka és a Pinka-ág Kemestaródfánál 10.30-kor intenzíven áradt. A Gyöngyös a kőszegi szelvényben, a Répce Répcevisnél enyhén áradó. A Rába Szentgotthárdnál enyhén, az alsóbb szelvényekben intenzíven árad.

A lukácsházi víztározót üzembe kellett helyezni
Fotó: Unger Tamás

A meteorológiai előrejelzések szerint a hét közepéig számottevő csapadék nem várható a vízgyűjtőkre. A Rába a Szentgotthárdi szelvényben vasárnap délelőtt még enyhén árad, a körmendi tetőzésre az előrejelzés 370+-20 cm (161 m3/s) II. fokot elérhető vízállás, a holnap kora hajnali órákban.

12.00

Az Aranypatakon elsőfokú készültség van, a dozmati víztározót nem, de a lukácsházi és a góri víztározót üzembe kellett helyezni. Lukácsházán 11 órakor harmadfokú készültség van, még nem tetőzött a víz. A Nyugat-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság tájékoztatása szerint a tározó teljesíti a feladatát, megtelik, de a helyzet ennyiben marad, mert több csapadék nem várható.

 

Jelenleg is árad a Répce, első és másodfokú, tehát helyi vízkár készültség van. Árvízvédelemre Körmendnél készülnek a Rábán, mert itt a késő délutáni órákban esetleg áradás várható, habár Szentgotthárdnál még rendben volt a folyó. A Pinkán másodfokú készültség van, és fokozott figyelőszolgálat, mint mindenütt, ahol megemelkedett a vízszint.

Kapcsolódó cikkek:

https://www.vaol.hu/idojaras/helyi-idojaras/legzuhatag-is-volt-az-ev-legcsapadekosabb-napja-lett-koszegen-4317982/

https://www.vaol.hu/olvaso/sorban-fulladtak-le-az-autok-a-felgyulemlett-viz-miatt-a-szombathelyi-zanati-uton-4317667/

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában