2020.10.27. 07:00
Koronavírus több vasi szociális intézményben
Információink szerint több vasi szociális intézményben is jelen van a koronavírus, az illetékesektől azonban lapzártáig nem sikerült pontos adatokat kapni.
A hatszáz lelkes Peresznyén nem okozott pánikot az intézményi vírushelyzet: a fogyatékkal élő lakók a nap 24 órájában az otthon területén tartózkodnak
Fotó: Unger Tamás
A Nemzeti Népegészségügyi Központtól kapott tájékoztatás alapján tíz nappal ezelőtt arról számoltunk be, hogy a Győr-Moson-Sopron Megyei Alpokalja Szociális Központhoz tartozó, Vas megyében található peresznyei telephelyen összesen 15 személy esetében mutatták ki igazoltan a SARS-CoV-2 vírust. Magát megnevezni nem kívánó forrásunktól úgy tudjuk, hogy az intézményben azóta jelentősen növekedett a fertőzöttek száma. Érdeklődésünkre dr. Baikó Erzsébet, a központ intézményvezetője azt válaszolta, hogy ő nem jogosult nyilatkozni, de kérdéseinket továbbította a fenntartónak, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Győr-Moson-Sopron Megyei Kirendeltségének, akik haladéktalanul tájékoztatnak bennünket. A válasz lapzártánkig nem érkezett meg arra a kérdésre, hogy vannak-e új fertőzöttek, s hogy fordult-e elő haláleset az intézményben.
Orbán Gyula, Peresznye polgármestere kérdésünkre csak annyit tudott megerősíteni, hogy a lakók között vannak vírussal fertőzöttek. Ennél többet nem tudott mondani, ugyanis az intézmény egy zárt közösség, az önkormányzatnak nincs se rálátása, se beleszólási joga az ott történő eseményekbe. Csak annyi a kapcsolatunk, hogy karácsonykor, húsvétkor ajándékot viszünk – mondta, hozzátéve: ha az otthon kérne valamit az önkormányzattól, segítenének. Pánikot nem okoz a hatszáz lelkes faluban az intézeti vírushelyzet, a halmozottan fogyatékos lakók a nap 24 órájában az intézmény kerítésén belül tartózkodnak.

Felütötte a fejét az új koronavírus a Vas Megyei Szakosított Otthon Ivánc telephelyén is. Az aktuális állapotról a Nemzeti Népegészségügyi Központnál érdeklődtünk, a válasz azonban szintén még várat magára. Az önkormányzat itt sem jogosult az intézményi adatok megismerésére. Korábbi információkból tudjuk, hogy a szociális otthon területén a Magyar Honvédség fertőtlenítést végzett, a fertőzés mértékéről, a szűrések eredményéről azonban helyben nem tudtak felvilágosítást adni.
Arra a kérdésre sem kaptunk választ a Nemzeti Népegészségügyi Központtól, hogy jelenleg hány koronavírusos beteget ápolnak Szombathelyen a Markusovszky oktatókórházban és hogy voltak-e vasi halálesetek.
Koronavírus Vas Megyében
- Csekély számú fertőzött Vas megyében
- Ismét megnyithatták kapuikat az osztrák mozik
- Aki nem jogosult, az ne foglaljon! – A 12–15 éves korosztály számára szervezett védőoltásról tájékoztat a Markusovszky-kórház
- A szlovén kormány meghosszabbítja a korlátozó intézkedéseket
- Ismét több betegnél is diagnosztizálták a koronavírus-fertőzést Vas megyében