A Miniszterelnökség pályázatán jutottak másfél millió forinthoz

2020.10.26. 07:00

Megújították a kereszteket Apátistvánfalván

A rábavidéki szlovén falvakban nagy gondot fordítanak az egyházi emlékek, építmények gondozására. Múlt vasárnap Apátistvánfalván áldottak meg két, szépen felújított keresztet. Az egyiket, a faluközpontban délelőtt, közvetlenül a szentmise után, a másikat pedig, amelyik egy távolabbi falurészben található, délután, egy külön ünnepség keretében.

Tersztyánszky Krisztina

A felújított Mária-szobrot Tóth Tibor plébános (középen) áldotta meg

Fotó: VN/Sütő Ferenc

Az Apátistvánfalvi Szlovén Nemzetiségi Önkormányzat eredményes pályázatot nyújtott be a Miniszterelnökség Egyházi és Nemzetiségi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárságához, az egyházi épített örökség védelme és egyéb beruházások céllal meghirdetett felhívásra. A pályázaton Soltész Miklós államtitkár egyéni elbírálása által másfél millió forint támogatást kapott a szlovén önkormányzat.

A megítélt támogatási összegből megújult a község főterén, a Harding Szent István-templom előtt álló Mária-szobor, illetve felújították a balázsfalvi falurészben levő keresztet is – tudtuk meg Holecz Lajosnétól. a Szlovén Nemzetiségi Önkormányzat elnökétől. Mindkettőt múlt vasárnap adták vissza a falu hívő közösségének. A Mária-szobrot Tóth Tibor plébános áldotta meg, a vasárnapi szentmise után. Az ünnepi szertartáson közreműködött a Magyarországi Szlovének Szövetségének apátistvánfalvi egyházi énekkara, amely a közelmúltban ünnepelte megalakulásának tizedik évfordulóját. Ezt a szobrot 1899-ben Sömenek Józsefné, született Kovács Anna állíttatta Szűz Mária tiszteletére.

A felújított Mária-szobrot Tóth Tibor plébános (középen) áldotta meg Fotó: VN/Sütő Ferenc

A támogatási összegből felújították a balázsfalvi keresztet is, amelyet ugyanaznap áldott meg Tóth Tibor plébános. Ezt a megáldást is a templomi szlovén énekkar tette meghittebbé és szebbé énekével. Erről a keresztről azt lehet tudni, hogy Doncseczné Németh Anna nagyszülei állíttatták.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában