Építészet és szobrászat határán

2020.11.15. 11:30

A kenyeri származású Gábor Erika építészmérnök küzdelmes utat választott a szakmáján belül

A kenyeri származású Gábor Erika okleveles építészmérnök, építőművész, a győri Széchenyi István Egyetem Építészeti és Épületszerkezettani Tanszékén tanársegéd, PhD-hallgató, művészeti installációk, építészeti térkompozíciók alkotója. Küzdelmes utat választott a szakmáján belül. Hogy miért, az az elmondásából kiderül.

Tóth Kata

Nem beleszületett az építészetbe, hanem maximális családi támogatással, de mindent a saját erejéből megvalósítva ért el oda, ahol most tart, ezt már a beszélgetés elején megfogalmazza Erika, ahogy azt is, hogy a fejlődésében kiemelkedő szerep jutott a mestereknek. Ha nem is építészdinasztia sarja, kőművesmester édesapja révén korán találkozott építészeti rajzokkal, tanult a műhelyében perfekcionizmust, fegyelmezettséget, rendet. A rendezettséget látta könyvelő édesanyjánál is, aki elkísérte aszfaltrajzversenyre, rajzeszközöket vett neki, ha kért, és amikor eljött az ideje, a celldömölki Dénes Lajos Szilveszter művésztanárhoz, „Szilvi bácsihoz, a nagybetűs emberhez” vitte a lányát rajzoktatásra.

Erika emellett nyelveket tanult, németet, olaszt, a szombathelyi Kanizsai Dorottya Gimnáziumban pedig angolt, franciát – mindegyiknek hasznát vette később. A rajztehetsége már középiskolában megmutatkozott, de az, hogy építészmérnöki pályát választ, az utolsó két évben dőlt el. Vonzónak tűnt a győri egyetem (akkor még főiskola) közege, a város. Elsőre felvették, aztán úgy alakult, hogy a főiskolai év után egyetemi képzésben folytatta a tanulmányait.

– Jókor kerültem az egyetemre: agilis, lelkes tanárok tanították az évfolyamunkat, magas követelményeket állítottak, színvonalas volt a képzés. A művészi rajz a műszaki tartalommal szemben háttérbe szorult, a szikár és absztrakt dolgok kerültek előtérbe. Az én látásmódom azonban mindig az építészet és a szobrászat határán mozgott. Nem a klasszikus építészmérnöki irány lett a meghatározó, hanem a művészeti – mondja Erika. Már a tanulmányai végén járt, amikor felvételizett a Soproni Egyetem Alkalmazott Művészeti Intézetébe Építőművészet szakra. 2009-ben diplomázott Győrben, 2010-ben Sopronban. Addig mozgalmas és küzdelmes tanéveket teljesített, amelyek lelki, fizikai állóképességet is követeltek.

– Az építészeti tervezést mi még kézi rajzolással tanultuk, a digitális technikák később jelentek meg. Végigéltük a rajzeszközök evolúcióját, amíg a gépi programok megjelentek. A kézi rajz által való gondolkodás – az építész fejében lévő terv lerajzolása, a gondolatok leképezése – alapvető fontosságú, egyáltalán nem bánom, hogy klasszikus képzést kaptam – meséli. Közben magyarországi és külföldi szakmai kirándulásokra jutott el, részt vett alkotóheteken, amelyek kitörési és kibontakozási lehetőséget adtak. És olyan mesterektől tanult, mint Soltra E. Tamás szobrász, éremművész és Márkus Gábor belsőépítész, egyetemi oktató – mindketten sokat alakítottak a látásmódján, nagyban befolyásolták későbbi munkáit.

2009-es diplomamunkáját díjazták a győri építészkamarában. Utána dolgozott építészstúdióban, épületgépész mellett gépészeti terveken, belsőépítészeti terveken is, de visszakanyarodott az egyetemi világhoz. – Önmagamról is sokat tanultam akkoriban: nem dől el azonnal, hogy ki milyen területen tud érvényesülni. Van, aki előkészítő mérnöknek tökéletes, más a kivitelezésben, én egyiket sem éreztem közel magamhoz. Az is befolyásolt, hogy a szakma felgyorsult, elvesztek az emberi léptétek, mintha egy gyárban, futószalagon kellene mennyiséget és minőséget is produkálni. Mindig érdekelt a japán építőművészet, amely innovatív szereplője a modern építészetnek. Ösztönösen vonzódom a perfekcionizmusához, a minimál tereihez.

Winkler Gábor építész professzor lett a témavezetőm, ebből kezdtem doktori kutatást a Soproni Egyetem Faipari mérnöki karán. Erika tehát doktorandusz és tanársegéd lett, az ott töltött három év alatt már oktatói oldalról látott bele az egyetemi munkába. Párhuzamosan 2014-ben óraadóként egy belsőépítészeti tantárgyat tanított Győrben. Jakab Csaba belsőépítész, iparművész, egyetemi oktató révén kapcsolódott be a képzésbe. 2016-tól pedig főállású oktatóként az épülettervezési és az épületszerkezettani tanszék tantárgyainak oktatásában vesz részt. Közreműködött több tantárgy angol nyelvű képzésének kidolgozásában. Azt azért megjegyzi, hogy az elmúlt félév megviselte: gyakorlati tantárgyakat oktat, amiket nem távoktatásra találtak ki, közben feszes ütemterv szerint kell haladni.

Beszél arról is, hogy párjával, a szintén építészmérnök Bacsa Lászlóval áttervezték és „saját kezűleg” átépítették Győr történelmi belvárosának legkisebb lakóépületét, abban laknak hat éve. A keskeny telken található 1712-ben épült, leamortizált épület most tiszta fehér és csak természetes fából készült, minimál élettérré alakították át tetőbeépítéssel. A közelmúlt legkedvesebb projektjeit is említi: építészeti térkompozíciójuk 2017-ben sikert aratott Japánban egy design pályázaton (Hirosaki Apple Design Award).

A „Fallen Apples” egy átmeneti terekből álló építészeti térkompozíció terve, amely a Hirosaki Apple Park zöldterületére készült. A felnagyított almatorzókra emlékeztető, fehérre festett betonhéjak emberi léptékű pavilonok. A legnagyobb „almahéj” egy meditációs tér, amelyben csupán egy fa padozat található, teteje pedig az ég felé nyitott. A nemzetközi pályázaton 64 ország 1764 designerének munkái közül a legjobb 100 mű közé választották a tervet, és a Hirosaki Design Weeken kiállították.

2018-ban az egyetemet képviselve megtervezték és a helyszínen megépítették a 16. Velencei Építészeti Biennálén a győri egyetem építész szakát reprezentáló művészeti installációt FACES címmel. A projekt a hallgatók és a művészi megvalósítást segítő alkotók közös munkája volt. Magyarországról egyedüliként a győri építészképzés kapott lehetőséget a részvételre a Velence központjában található Palazzo Mora-ban. (A FACES egy építészeti és képzőművészeti installáció, egy fehér fal, amelyben arclenyomatok vannak besüllyesztve. Ezeken keresztül láthat be a szemlélő a belső térbe. Belül plexitáblákra rajzolt absztrakt, vonalas rajzok láthatók. Erika a fal rusztikus gipsz textúrájának kialakítását és az arcok mintázását végezte. Ehhez a művészeti előképzettséget a Soproni Egyetem Alkalmazott Művészeti Intézetében Soltra E. Tamás szobrászművész kurzusain szerezte meg.

2019-ben Lebegő építészet címmel készített betonplasztikát a „Lebegő világ képe – Az ukiyo-e hatás” képzőművészeti pályázatra. A pályázatot a Duna Múzeum hirdette meg képzőművészek számára a japán–magyar diplomáciai kapcsolatok fennállásának 150. évfordulója alkalmából. Az alkotás bekerült az esztergomi kiállításra kiválasztott legjobb harminc mű közé. A relief témája a Sanbutsu-ji hegyi templom.

Párjával a közeljövőben saját építész stúdió létrehozását tervezi. Az oktatással sem hagyna fel, hiszen jó közegben dolgozik – mások mellett Kőrössi Éva építészmérnök, egyetemi oktató kolléganőjét említi –, amely számos kihívást tartogat még, de hosszabb távon szeretné, ha lenne egy saját műhelye – az alkotói szabadság és az önállóság terepe.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!