Vádemelés

2020.11.19. 12:58

A trükközésével több milliós kárt okozott az áramszolgáltató cégnek egy szombathelyi nő

A vádlott bűntetőjogi felelősségéről a Szombathelyi Járásbíróság fog dönteni.

vaol.hu

A Vas Megyei Főügyészség arról tájékoztatja lapunkat, hogy a Szombathelyi Járási Ügyészség csalás bűntette miatt emelt vádat azzal a nővel szemben, aki a vád szerint az áramszolgáltató alkalmazottjának megtévesztésével több, mint 3.400.000 forint kárt okozott a cégnek. A vád szerint a vádlott szombathelyi lakásán háromfázisú villamos fogyasztásmérő volt, melynek állását az áramszolgáltató alkalmazottjának évente kellett volna leolvasni.

A vádlott a leolvasást 2012. januárjától 2018. október végéig egyszer sem tette lehetővé, hanem az ingatlan ajtajára a leolvasások idején egy papírt ragasztott ki, amire felírt egy számsort, mintha az lenne a fogyasztásmérő állása.

A vádlott azonban azért, hogy részére kevesebb áramdíjat számlázzanak, a fogyasztásmérő valós állását egyszer sem tüntette fel a papíron, hanem arra a szükséges hat számjegy helyett csupán az első öt számjegyet írta fel. A vádlott ezzel a csalárd magatartásával megtévesztette az áramszolgáltató alkalmazottját és a szolgáltatónak több mint 3.400.000 forint kárt okozott.

A vádlott bűntetőjogi felelősségéről a Szombathelyi Járásbíróság fog dönteni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában