"Elvesztésével egy darab halt meg bennem"

2020.11.24. 10:09

Dr. Széll Kálmán elhunyt ikertestvérére emlèkezik: Dr. Széll Tamás Amerikában élt, de Vas megyeinek tartotta magát

Nehéz (és nem is megszokott) gyakorlat az ikertestvérnek – fél lelkének elvesztése okából – elfogulatlan méltatást írni, de nem térhettem ki előle, miután írásban hagyott egyik utolsó kívánsága az volt, hogy halálhírét a Vas Népében adjuk tudtul. Egész életében magyarnak és Vas megyeinek tartotta magát, s úgy érezte, hogy életéről szülőföldjének is számadással tartozik, porait is a herényi temetőben kérte örök nyugalomba helyezni.

Vas Népe

Széll Tamás a kámoni „elemi” után három évig a szombathelyi premontrei, majd a jezsuiták pécsi Pius gimnáziumában járt. Kitűnő érettségije után (1944-ben) önként jelentkezett huszárnak. Németországban került a frontra, ahol amerikai, majd belga fogságba került. Hazaszökése után 1950-ben a budapesti műegyetemen szerzett kitűnő jelzésű vegyészmérnöki diplomát. Gerecs professzor meghívására a szegedi egyetemen ők ketten alapították meg az alkalmazott kémiai tanszéket. Nemcsak szervezett, oktatott és kutatott, de megszerezte a bölcsész vegyészi tanári diplomát is. Előbb a kandidátusi, majd az MTA tudományok doktora fokozatot érte el. Hallgatóként ott ismerte meg a szintén vegyész diplomát szerző Molnár Klárát, akit 1952-ben feleségül vett. Két leányuk született.

Dr. Széll Tamást a magyar állam öt évre a New York-i ENSZ Nemzetközi Iskolába küldte, ahol előbb tanárként, majd a természettudományi tanszék vezetőjeként dolgozott. Oktató munkája mellett kutatott is, több közleménye jelent meg. Miután kisebbik leánya Amerikában egy kutató fi zikushoz ment feleségül, további munkáját az iskola is kérte, ám meghosszabbítását hazulról nem engedélyezték, ezért kint maradt az Egyesült Államokban. Emiatt távollétében szegedi lakásának valamennyi ingóságát, szombathelyi lakását, kertjét elkobozták és két évi börtönre ítélték. Kutató munkájáért a New York-i Tudományos Akadémia tagjai sorába fogadta. Kitartóan kívánta helyzetét rendezni a magyar állammal, amit sokszor elutasítottak, míg végül – konzuli útlevéllel – minden évben hazautazhatott. Itt töltődött fel család- és szülőföldszeretettel, de mindig ellátogatott Szegedre is. Nyugdíjas korában (1989-ben) kisebbik lánya családja közelében Vermontban, Essexben vett házat. Négy unokája közül kettő fogorvosként dolgozik, egy jogász, egy pedig számítástechnikai mérnök, két dédunokája van. Szabadidejében a közeli tóban, később a fedett uszodában minden nap úszott, kerékpározott, festegetett. A rendszerváltozás után megszerezte a szegedi egyetem magántanári fokozatát, idehaza több szakmai előadást tartott. Magyar állampolgársága birtokában még arra is súlyt helyezett, hogy tartalékos főhadnagyként is nyilvántartsák, és nagybátyja örökében vitézzé avassák. Hazajárva ő volt a premontrei gimnázium első érettségi elnöke. A szülőföld és a vasi táj szerelmese volt, amit motoron és biciklivel is sokszor bejárt. Gyakran mentünk együtt a vasi tavakhoz és a Rába-partra. Kerékpárral megszámlálhatatlan alkalommal kereste fel a környéki mezőket, erdőket. A vermonti tájat azért szerette, mert hasonlónak találta az őrségihez. Szenvedélyes családkutatóként a budapesti Országos Levéltártól a falusi plébániákig eredményes genealógiai munkát végzett. Munkájával a szombathelyi levéltárat és a Berzsenyi-könyvtárat is gyarapította.

Ikertestvérem sokoldalú, vidám ember volt, aki magától tanult meg zongorázni, s jól tangóharmonikázott is. Szerette a zenét, az irodalmat. Eredményes életet élt, miközben mindvégig hű maradt szülőföldjéhez, hazájához és hitéhez. Természet- és állatbarátságát csak emberszeretete haladta meg. Kifejezetten jó ember volt, akinek talán nem volt ellensége. Fiamat – két évre – jogilag is örökbe fogadta, hogy Amerikában tanulhasson. Közszeretetnek örvendő pedagógusként tanítványai rajongásig szerették. Leveleit megőriztem, csakúgy, mint a szám szerint 979 neki írt, jobbára legalább négyoldalas levélmásolatomat. (Az utolsót már nem olvashatta.) A hatórai időeltolódás és a hatalmas tenger sem volt képes a köztünk lévő szeretetkapcsolatot elszakítani. Utolsó könyvemet (Szarvasgomba) neki ajánlottam.

Csak a váratlan sztrók oltotta ki előbb tudatát, majd életét. Elvesztésével egy darab halt meg bennem is. Szimónidész híres epigrammjának záró sorai méltán illenek rá: „megcselekedtem, amit megkövetelt a haza”.

Emléke köztünk él és példát mutat az utókornak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!